Panoráma
- Részletek
- Készült: 2012. máj. 03. csütörtök, 08:18
Munkahelyteremtők
A Soproni Kereskedelmi és Iparkamara egyik alapító tagja, a peresztegi székhelyű FHG Filátz Kft. 16.051.513 forint támogatást nyert el az NYDOP-2010-1.3.1/D Telephelyfejlesztés pályázati kiíráson. A cég hidraulikus célgépgyártással és finomlemezmegmunkálással foglalkozik, elsősorban egyedi megrendelések alapján.
A szolgáltatásaikra mutatkozó növekvő kereslet tette szükségessé a peresztegi telephely bővítését, melynek megvalósításával a gyártási kapacitásokat teljes körűen ki lehet használni, lehetővé téve a technológia további fejlesztését, nagyobb megrendelések fogadását, valamint a munkakörülmények javítását is.
– Nemcsak a meglévő dolgozók munkakörülményei javulhattak a sikeres pályázat által, hanem 4 fős létszámbővítést is jelent ez a cégnek, ami egy kistelepülésen az egyik legfontosabb eredmény – mondta Horváth Vilmos, a Soproni Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a projektzáró rendezvényen. A köszöntőjében továbbá hangsúlyozta, hogy az ehhez hasonló hazai kisvállalkozások fejlesztése a leghatékonyabb felhasználása az EU-s forrásoknak, hiszen ezzel nem „kirakat-beruházásokat” finanszíroznak, hanem valós, termelő, munkahelyet teremtő és hosszú távon a megújuló magyar gazdaság alapjául szolgáló cégek versenyképességét erősítik.
A beruházás alig 10 hónap alatt készült el, a fejlesztés során a gépgyártó csarnoképület területe bővült, új ipari kapuval és a rakodást elősegítő előtetővel egészítették ki. Az épület keleti végében a csarnoképülettől eltérő megjelenésű irodai és szociális blokk fejépület-bővítményt alakítottak ki. Megújult a kibővített épület gépészeti rendszere (gázellátási, fűtés, vízellátás, melegvíz készítés), ezen kívül a telephely megnövelt területű beton térkőburkolatot kapott a murvás térburkolat helyett.
