Sztárok itt és ott
- Részletek
- Készült: 2012. máj. 15. kedd, 11:48
Rami jótékonykodott
Rami, a tinik egyik nagy kedvence évről évre segít más fiatalokat. Ezúttal a Hűvösvölgyi Gyermekotthon kis lakóinak okozott örömöt. Az énekesnő egy cég közreműködésével három vadonatúj bringával lepte meg a kicsiket. – Tudom, hogy egy gyermeknek az a legfontosabb, hogy mosolyogva élhessen, ezért igyekszem tenni valamit értük – árulta el Rami.
– A Hűvösvölgyi Gyermekotthonban közel hetvenen laknak, és bár csodálatos környezetben élhetnek, lelkiismeretes szakemberek között, de mégis más az ő világuk, mint azoké, akik szerető, gondoskodó családban nőhetnek fel. Ezúttal volt időm beszélgetni a gyerekekkel, és azt is megmutatták nekem, hogy hogyan, hol élnek – tette hozzá az énekesnő.
Rami tervezi, hogy a közeljövőben újra meglepi őket, hiszen számára is hatalmas öröm látni a boldog arcokat. – Megtudtam azt is, hogy nyári táborozásra készülnek, ehhez azonban még szükségük lesz anyagi támogatásokra. Bízom abban, hogy a példámat követve mások is próbálnak majd – helyzetüktől függően – segíteni.
Rami kiskora óta készült az énekesnői pályára. Az iskola kórusában énekelt öt évig, mellyel kitűnő eredményeket értek el. Ének-, zene-, tánc- és beszédórákon képezte magát, és dédelgette álmát, melyben a színpadon látta önmagát. Szeress forrón, vagy Miért sír? című dalai igen népszerűek a tinik körében.
