Városi hírek
- Részletek
- Készült: 2012. máj. 03. csütörtök, 08:26
Táborlakókra várva
1978-ban épült. Sokan még ma is így emlegetik: a brennbergi úttörőtábor, pedig már több mint két évtizede nem ez a neve. A Soproni Gyermek és Ifjúsági Tábor önkormányzati tulajdonban van, kezelője egy kiemelten közhasznú alapítvány.
A mai negyven év feletti generáció meséiből nem hiányoznak az úttörőtábori élmények, hisz szinte mindenki nyaralt ilyen táborban. Csillebérc, Zánka, Verőcemaros, Káptalanfüred, Pilismarót, és a sor még folytatható. Az úttörőmozgalom a politikai nevelés szerves része volt, ennek megfelelően a gyerekektől a részvételért jelképes térítési díjakat kértek, a táborok sok esetben az úttörőszövetség költségvetéséből működtek. A zánkai volt a legnagyobb és minden bizonnyal a legreprezentatívabb is, hisz ehhez még tartozott egy Szabadság nevet viselő protokollhajó is, melyen anno Kádár János Fidel Castrót és Indira Gandhit is vendégül látta. Nagy Jenő Úttörővezetőképző Tábor – hirdette a brennbergvölgyi tábor bejárata fölött a felirat, egészen a 80-as évek végéig, amikor is a 81/1990-es minisztertanácsi rendelet a táborok kezelésével a Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Alapítványt bízta meg.
– A 90-es évek közepétől jelentős önkormányzati támogatás mellett egy kuratórium felügyeli és irányítja a tábort, míg a napi feladatokat egy kolléganőmmel ketten oldjuk meg, illetve kertészeti, takarítási és egyéb feladatokra esetenként igénybe veszünk alkalmi munkaerőt is – tudjuk meg Szórádi Norberttől, aki immáron negyedik éve irányítja az összességében 260 fő elhelyezésére alkalmas tábort.
A kiváló adottságú tábor változatos programokat kínál a Sopronba vékonyabb pénztárcával érkező iskolás csoportoknak, diákoknak, fesztiválozóknak, családos kirándulóknak, de maguknak a soproniaknak és környékbelieknek is, hisz jó kimozdulni a városi forgatagból, élvezni a nyári hőségben kimondottan kellemes szubalpin klímát.
– A VOLT Fesztivál idején nincsenek értékesítési gondjaink, sőt még nyáron sem panaszkodhatunk, de ilyenkor kora tavasszal és késő ősszel bizony nagyon örülünk minden betoppanó vendégnek – mondja a táborvezető. – Nyáron több tábort is szervezünk, például honfoglalás korit, ahol lesz jurtaépítés, életfakészítés őseink hitvilága szerint, nemeztarsoly-, süveg- és hajfonatkorong-készítés, íjazás, ősi mesterségek alaptechnikáinak kipróbálása, rovásírás-játék. Szeptemberben országos gombásztalálkozót szervezünk, de a honlapunkon (www.soprontabor.hu) naprakész információkkal szolgálunk, valamint szállást is lehet on-line foglalni.
