Városi hírek
- Részletek
- Készült: 2012. június 13. szerda, 06:20
Visszabontják az átjárót
Amennyiben nem jön közbe váratlan akadály, szeptemberben már mindannyian gyönyörködhetünk a megerősített szerkezetű és felújított Tűztoronyban – hangzott el azon a lakossági fórumon, amelyet az önkormányzat szervezett az érdeklődők számára. Az Új Széchenyi Terv keretében megvalósuló projekt – amelynek része a kialakításra kerülő turisztikai központ és várfalsétány is, a már befejeződött Fő téri rekonstrukcióval együtt – több mint egymilliárd forintba kerül.
A támogatás mértéke 600 millió forint. A városháza dísztermében megtartott fórumon dr. Fodor Tamás polgármester köszöntötte a megjelenteket, és szólt a belvárosi rekonstrukció előzményéről és szükségességéről is. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, elsősorban a környéken élők és az ottani vállalkozók, kereskedők voltak az érdeklődők, legalábbis ez derült ki a fórum végén elhangzott kérdésekből, észrevételekből. A polgármester válaszaiban elmondta, minden fontos kérdésben egyeztetnek a lakókkal.
A munkálatokról a tervezők és a kivitelező adtak (adott) részletes, a belváros kialakulását is elemző tájékoztatást. Elhangzott, amikor az 1890-es évek elején elbontották a régi városházát – amely mintegy támasztékul is szolgált –, félve, hogy megroggyan a torony, megerősítették az átjárót, így megszűnt a kocsiforgalom. Az időjárás azonban nem kímélte a Tűztorony szerkezetét, az erózió kikezdte, így a megerősítés nem várhatott tovább. A munkálatok során megerősítették talapzatát, különböző módszerekkel a toronytesteket és kupolát is. Ennek eredményeként visszabonthatják az átjárót az eredeti állapotba, s korhű vakolatot is kap a torony. A turisztikai központban lesz kávézó is, ahonnan a vendégek az üvegfalon át láthatják a városközpontot.
Fekete Szilárd tervező a várfalsétány kialakítását mutatta be, amely a Bünker köztől az Előkapun át a Várkerület mögött kapcsolódik a Szent György utcai sétányhoz. Kóbor Csaba, a kivitelező cég ügyvezetője a Tűztoronnyal kapcsolatban elmondta, jelenleg a kapu kibontásán munkálkodnak, a várfalsétányon pedig kezdődik a burkolatépítés.
