Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
A dESZKától a Madáchig
Szaszák Zsolt (hátul középen) a közelmúltban járt Sopronban, és találkozott a dESZKa Társulat jelenlegi tagjaival is.

Szaszák Zsolt: Szeretném visszaadni mindazt, amit kaptam

A dESZKától a Madáchig

| Győri-Varga Nóra | Kultúra

Emlékeznek a Valahol Európában Ficsúrjára? Vagy a 2021-es Sztárban sztár leszek! soproni indulójára? Ő Szaszák Zsolt, aki azóta számos hazai színpadon állt már, jelenleg pedig a Madách Színházban játszik főszerepet.

– Bár most távol vagy Soprontól, milyen szerepe van a városnak az életedben?

– Ha nem a Petőfi-iskolába jártam volna, ma valószínűleg nem lennék ezen a pályán. Néptáncból tehetségtelen voltam, de énekelni tudtam. Varjaskéri Anita tanárnőhöz különórákra jártam, népdaléneklő versenyeken vettem részt, 12–13 évesen kiemelt arany minősítést kaptam. Egy idő után úgy éreztem, ez a műfaj megy, új kihívás, feladat kell, így jött a KOMISZ & dESZKa Társulat. Nélkülük sem tartanék itt. Betuker Botondot, a vezetőnket az érdekelte, hogy én milyen vagyok, mindig ebből indult ki, nem pedig abból, hogy ő milyennek képzelt el engem vagy a szerepemet. A szakmán belül ezt nagyon kevesen csinálják így. Sok színpadi gyakorlatot és bátorságot köszönhetek neki, a dESZKás éveknek.

– Azóta több neves hazai színházban játszottál már. A 2021-es Sztárban sztár leszek! szereplésed ehhez képest egészen más műfaj volt.

– Akkoriban szerződtetett a Szegedi Nemzeti Színház, de a Covid miatt be is zárt, én meg hirtelen nem tudtam, mihez kezdjek. Háromszor hívtak a műsorba, háromszor mondtam nemet. Végül megkérdeztem a színházat, számít-e egy casting során, ha szerepelek ilyen show-ban. Azt mondták számít, így beneveztem. A műsor celebrészét, hogy eladjam magam, és szimpatikus legyek, nem szerettem. Én azért mentem oda, hogy dolgozzak, 5000 százalékon teljesítsek, és bár nem ez volt a legjobb taktika, a zsűri és a közönség sokáig szeretett.

– Most a Madách Színházban játszol főszerepet a József és a színes szélesvásznú álomkabát című darabban, melyben Paudits Béla is az elődeid között volt. Milyen érzés?

– Nagyon megtisztelő, ahogy az is, hogy a szakma elitjével dolgozhatok együtt a legmagasabb színvonalon. Szolnoki Tibor – aki a darabban az édesapámat alakítja – hozott nekem egy háromkötetes könyvet, amelyet még Paudits Bélától kapott azzal az utasítással, hogy adja tovább annak, akit méltónak tart rá. Ez a könyv most nálam van, és az utódomra vár. Óriási érzés.

– Mire vágysz még ennyi siker után?

– Mindig főszerepeket szerettem volna játszani a legnagyobb színházakban, és ennek az ára sosem érdekelt, nagyon keményen dolgoztam mindig is. Nagy álmom, hogy egyszer majd egyetemi szinten oktathassak, mert kutyakötelességemnek érzem, hogy a lehetőségeket, a tehetséget, amit kaptam, visszaszolgáltathassam a világnak.

Szaszák Zsolt 1999. február 4-én született Békéscsabán. Ötéves volt, amikor a szüleivel Sopronba költöztek. A Petőfi Sándor Általános Iskola és AMI, majd a Vasvilla diákja lett, 2020-ban végzett a Pesti Broadway Stúdióban mint zenés színész. Pályafutását Sopronban, a KOMISZ & dESZKa Társulat tagjaként kezdte, később játszott a Budapesti Operettszínházban, a Szegedi Nemzeti Színházban, a Veszprémi Petőfi Színházban, a székesfehérvári Vörösmarty Színházban. Jelenleg a Madách Színház művésze.

Tekintse meg további képeinket!

Kapcsolódó cikkek

Őszintén az életről

Őszintén az életről

2024. 04. 10. | Szilágyi Andrea

Májustól kapható a könyvesboltokban Élő Csenge Enikő soproni születésű költő első verseskötete: az Apám országa című műben a főhős a létezés és az éle...