Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Az aranyvonat emléke
Tárkányi Sándor és egy, az aranyvonatról származó porcelántárgy – a nőalakot ábrázoló szobrocska Szigethi Sándor felajánlásának köszönhetően látható az Elfeledett soproniak című kiállításon F

Internetes oldal készül az események bemutatására

Az aranyvonat emléke

| P. Horváth László | Kultúra

Folyamatosan dolgozza fel a brennbergbányai aranyvonattal, a második világháború végén történt eseményekkel kapcsolatos új információkat Tárkányi Sándor. Kortanúkkal készített interjúkat, és több magánlevelezés is előkerült.

1944. december 27-én érkezett meg Brennbergbányára a zsidó vagyontárgyakat szállító, úgynevezett aranyvonat. A szerelvény 1945. március 30-ig állomásozott itt, és ezen a napon indult – Ágfalván keresztül – Ausztria felé. Az indulás előtt született a döntés, hogy két vagont ki kell üríteni, ugyanis azokban embereket fognak majd átszállítani a határon. Így a rakományt lepakolták a vonatról, a helyiek pedig széthordták az értékeket. Tárkányi Sándor építész–helytörténész évek óta kutatja a témát. Korábban „Az elfeledett aranyvonat” címmel kiállítást, előadást szervezett, illetve egy könyv megírásnak is hozzáfogott (Az elfeledett aranyvonat, Soproni Téma, 2019. március 20.). 

– Az elmúlt hónapokban több kortanúval is sikerült visszaemlékező interjút készítenem, felvettünk többórányi videofilmet, illetve több magánlevelezéshez is hozzájutottam – mondta lapunknak Tárkányi Sándor. – A felgyűlt kutatási anyagot folyamatosan rendezem és dolgozom fel. Ebben a munkában nem a már meglévő levéltári forrásokra, egyéb kutatási anyagokra koncentrálok, hanem arra, hogy még több új információt tudhassunk meg. Minderről legutóbb, az elmúlt szombaton a soproni TIT szervezésben tartottam online előadást.

Megtudtuk, a tervek szerint legkésőbb december végéig elkészül a www.elfeledettaranyvonat.hu című internetes oldal. Itt külön kategóriákba rendszerezve ismertetik az akkori eseményeket, de fotók, videók is helyet kapnak. A korabeli Brennbergbánya épületeit, lakosait is bemutatják majd. A honlap magyar mellett német és angol nyelven is elérhető lesz.


Kapcsolódó cikkek

Most vagy soha!

Most vagy soha!

2024. 03. 20.

Március 14-től látható a mozikban a Most vagy soha! című romantikus kalandfilm március 15-éről és hőséről, Petőfi Sándorról.

Monumentális alkotás

Monumentális alkotás

2024. 03. 20. | Kóczán Bálint

Nagyszabású élő koncertre készül Sárdy Barbara március 25-én az evangélikus templomban. A soproni előadóművész, zeneszerző magyar költők istenes verse...