Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Az érmek univerzuma

Az érmek univerzuma

| Kultúra

Negyven éves az Országos Érembiennálé – a jubileumot ezúttal is egy nívós kiállítással ünnepelték. A magyar képzőművész társadalom elismert alkotói érméit állították ki a Lábasházban, a legjobbakat pedig most is díjazták.

– Sopron számára megtisztelő, hogy kétévente az országos érembiennálé házigazdája lehet – mondta a tárlat megnyitóján dr. Simon István. Sopron alpolgármestere adta át a város nagydíját, a Ferenczy Béni-díjat Bakos Ildikónak. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának Díját 2017-ben Kurucz Petra kapta meg, a Civitas Fidelissima, Sopron − a Leghűségesebb Város díjat Szabó Virág érdemelte ki. A Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségének elismerését Horváth Lászlónak ítélték oda, a Magyar Éremművészetért Alapítvány díját Ézsiás István nyerte el. A legjobb vertérem készítőjének járó elismerést Szabó Menyhért kapta, a Kiss Nagy András emlékdíjat Baráth Fábián vette át, a Magyar Pénzverő Zrt. elismerését pedig Pelcz Balázsnak ítélték.

Az érmék mellett a Lábasház kistermében megnyílt a 20. érembiennálé nagydíjasának, Szlávics Lászlónak a kamarakiállítása. A XXI. Országos Érembiennálé augusztus 6-ig látható a Lábasházban, keddtől péntekig 12-től 16, szombaton és vasárnap 10-18 óráig lesz nyitva a tárlat. 

További részletek az érembiennáléról a június 21-én megjelenő Soproni Témában. 

Kapcsolódó cikkek

Őszintén az életről

Őszintén az életről

2024. 04. 10. | Szilágyi Andrea

Májustól kapható a könyvesboltokban Élő Csenge Enikő soproni születésű költő első verseskötete: az Apám országa című műben a főhős a létezés és az éle...