Minden út a zenéhez vezetett
2025. 02. 26. | Köves AndreaOberfrank Péter Liszt Ferenc-díjas karmester, zongoraművész, a Soproni Petőfi Színház zenei vezetője, a Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar vezet...
Borsodi Zsuzsa keramikusművésznek nyílt életműkiállítása szombaton délután a Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központ Munkácsy-termében.
Sokadik alkalommal, így ezen a kiállításon is megtapasztalhatjuk, hogy mennyire inspiráló a művészek számára Sopron – fogalmazott köszöntőjében dr. Simon István alpolgármester, aki az önkormányzat részéről a kezdetektől támogatta a kiállítás megrendezését.
A petőházi születésű Borsodi Zsuzsa kerámiaszakon végzett Sándor István keramikus és Lénárdt Mihály fazekasmester tanítványaként. A pályán való elindulása óta számos önálló és nemzetközi kiállítást tudhat maga mögött, művei eljutottak oly távoli helyekre is, mint Japán vagy éppen Új-Kaledónia.
– Irigylem a művészeket, akik az anyagot, mellyel dolgoznak, annyira megismerik, hogy képzelőerejük segítségével mindent képesek kifejezni vele. Borsodi Zsuzsa nőalakjainak ruhái redőkbe omlanak alá, mintha könnyű selyemből lennének, nem pedig kőkeménységű anyagból – mondotta a kiállítást megnyitó Kondor Katalin újságíró, a Magyar Rádió egykori elnöke.
A közel hetven tárgyat, zömében a művésznő profilját leginkább jellemző csipkés figurákat, ablakokat és kalapokat bemutató kiállítás április 2-ig tekinthető meg, hétfő kivételével minden nap 10 és 18 óra között. A tárlaton látható például egy pirogránit váza, amit a Zsolnay tervezőknél töltött szakgyakorlaton készített a művész, két avarkori gabonatároló edény múzeumi rekonstrukciója, valamint egy közel egy méter széles szitakötő is.
Oberfrank Péter Liszt Ferenc-díjas karmester, zongoraművész, a Soproni Petőfi Színház zenei vezetője, a Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar vezet...
Idén 17. alkalommal csatlakozott Sopron az idegenvezetők világnapjához, amelyet izgalmas programokkal ünnepeltek. A Tourinform iroda 10 tematikus sétá...