– Mit jelent számotokra a pályátok legelején, hogy mindkettőtöket leszerződtetett a soproni színház?

L.SZ.K.: – Nagyon örültünk a lehetőségnek, hiszen a kaposvári egyetemi éveink alatt csak álmodoztunk arról, hogy mindketten egy színházhoz szerződhessünk. Hálásak vagyunk Eperjes Károly tanár úrnak, aki meghívott bennünket Sopronba, és ennek köszönhetően az előző évadban már játszhattunk itt, Kiss József igazgató úrnak pedig a bizalomért, hogy szerződtetett minket. A társulat és a város közössége is rendkívül befogadó, elvarázsol, amikor egy taxisofőr vagy egy néni a boltban kedvesen megszólít minket. Sopron számunkra a biztonsági zónát és a lehetőségeket is jelenti egyszerre.

– A felétek áradó bizalomról árulkodik, hogy az Országúton című színműben mindketten főszerepet játszotok. Ha jól sejtem, ez nagyon szép kihívás számotokra, de a próbák nem kis szervezést igényelhetnek Julcsi mellett.

L. R.: – Nagyon izgalmas ez az időszak számunkra, és élvezzük a próbákat, ugyanakkor valóban alapos szervezést igényel, de ketten mindent megoldunk. Mivel a darab elején kevesebb a szerepem, így valamivel kevesebbet próbálok, ezért délelőttönként én szoktatom most a bölcsődébe Julcsit. Mondjuk szerintem ő könnyebben veszi az akadályokat, mint én…(A házaspár mindeközben nagyokat nevet.) Egy kedves segítőt is találtunk kislányunk mellé az esti próbáink idejére, hiszen a nagyszülők messzebb laknak.

– Inspiráló lehet egymás próbafolyamatát nyomon követni, mennyire vagytok kritikusak, őszinték egymással?

L.SZ.K.: – Építőjelleggel teljes mértékben, csupán a stílus más. Roli sokkal jobban fogadja a kritikát tőlem, de az is igaz, hogy én jó pedagógusként kicsit „becsomagolom” a véleményemet, azaz árnyaltabban fejezem ki magamat. Roli pedig nem teketóriázik, szemtől szembe kendőzetlenül mondja el a meglátásait. Azaz egyszerűen csak közli: „Az ott nem jó, az ott béna…”. Ekkor kicsit ugyan megsértődöm, de aztán megfontolom, amit mond.

– Már ebből a kis beszélgetésből is kiderül számomra, hogy más-más habitussal rendelkeztek, de remekül kiegészítitek egymást.

L.R.: – Kata tervezősebb, racionálisabb, jól átlátja a dolgokat, én pedig inkább hirtelenebb, temperamentumosabb vagyok. Kata szerintem mellettem oldottabbá, viccesebbé vált, én meg talán előbb-utóbb megkomolyodom (széles vigyor jelzi: nem gondolja komolyan).

– Végül egy kissé intim kérdés Katához: ilyen fiatal színésznőnél egészen szokatlan, hogy felveszi a férje nevét, ráadásul a hagyományos „-né” formájában. Miért döntöttél emellett?

L.SZ.K.: – Nem is volt kérdés számomra, amikor összeházasodtunk, hogy felveszem Roli nevét. Azon gondolkodtam, hogy vajon ez maradjon a színész nevem is, de aztán úgy gondoltam, hogy nekem tetszik ez a hagyomány. Színésznőként is ugyanaz az énem, mint magánemberként, nekem ez így természetes.

L.R.: – Nekem pedig mindez nagyon megtisztelő. Hagyományos értékrendet hoztunk otthonról, mindketten pedagógus szülők gyermekei vagyunk. Nagyon fontosak számunkra a gyökereink. Alig várjuk, hogy szüleink a nézőtéren megnézzék az Országúton bemutatóját. Persze nagyon izgulunk is. 

Tekintse meg kvízünket!