Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Ember a világban
Szabó József könyvében nem foglal állást az abortusszal kapcsolatban. Fotó: Filep István

Ember a világban

| Köves Andrea | Kultúra

Ember a világban – Fókuszban az abortusz címmel igazi hiánypótló kiadvány jelent meg az elmúlt hetekben egy soproni tanár, okleveles gyógypedagógus, Szabó József tollából.

– Az ELTE mesterképzésén a diplomamunkámban vizsgáltam az abortusz jó néhány megközelítését, dr. Bánfalvy Csaba egyetemi tanár javasolta, hogy érdemes lenne egy olvasmányos könyvben is megjelentetni a témát, így született a kötet – avatott be a részletekbe a szerző. – Nagy örömömre vállalta a lektorálási munkát is dr. Závoti Józsefné egyetemi docenssel együtt. Ahogy a visszajelzések is megerősítik: nem egy elvont írás született a társadalom jövőjét is befolyásoló fajsúlyos témában, hanem egy mindenki által érthető és elgondolkodtató könyv. A legfontosabb: nem foglalok állást az abortusszal kapcsolatban, az legyen az olvasó feladata, csupán különböző szempontok szerint vizsgálom objektíven a témát.

Ennek jegyében a szerző áttekinti a terhesség­megszakítás történelmi vetületeit, filozófiai megközelítéseit, erkölcsteológiai vonatkozásait, jogi szabályozásait. Sorra veszi az abortusz orvosi okait, pszichológiai vonatkozásait, demográfiai jellemzőit. Különösen izgalmas a kötetnek az a része, amelyben a szakember gyógypedagógiai szemszögből járja körül a témát. Dr. Závoti Józsefné egyetemi docens a következő szavakkal ajánlja a kötetet az olvasók figyelmébe: „A könyv napjaink rendkívül fontos témájával foglalkozik; az abortusz jelensége a demográfiai változásokat jelentősen meghatározó tényező, a társadalom jövőjét befolyásoló döntés és beavatkozás… A mű igényes stílussal, jól alkalmazott terminológiákkal válik olvasmányossá úgy a szakterületen, mint a kevésbé szakavatottak számára.”.

Kapcsolódó cikkek

Most vagy soha!

Most vagy soha!

2024. 03. 20.

Március 14-től látható a mozikban a Most vagy soha! című romantikus kalandfilm március 15-éről és hőséről, Petőfi Sándorról.

Monumentális alkotás

Monumentális alkotás

2024. 03. 20. | Kóczán Bálint

Nagyszabású élő koncertre készül Sárdy Barbara március 25-én az evangélikus templomban. A soproni előadóművész, zeneszerző magyar költők istenes verse...