Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
FidelissimArt

FidelissimArt

| Pluzsik Tamás | Kultúra

A Magyar Alkotóművészek Egyesületének soproni tagjaiból alakult FidelissimArt közösség tagjainak nyílt kiállítása szombaton este a Torony Galériában.

A tárlaton Gáspárdy Tibor, Gerencsér Pán Tamás, Kovács-Gombos Gábor, Magyar Mónika, Sulyok Gabriella és Szőcs Géza (felvételünkön) alkotásait csodálhatják meg az érdeklődők.

– A népszavazás századik évfordulója alkalmából hívtak meg bennünket Kemptenbe, ahol jóval nagyobb anyaggal jelentünk meg, ez most itt a hely adottságai miatt annak, a Wir sind die Stadt címet viselő kiállításnak lényegében egy „rövidített változata” – tudtuk meg Szőcs Gézától, a Torony Galéria művészeti vezetőjétől.

Sulyok Gabriella Munkácsy-díjas grafikusművész bevezető szavai után dr. Farkas Ciprián polgármester köszöntötte a megnyitó közönségét és a kiállító művészeket, majd Nagy László műgyűjtő szubjektív tárlatvezetés keretében nyitotta meg a tárlatot. A kiállítás december 20-ig, hétköznapokon 15 és 18 óra között tekinthető meg a Szent György utcában lévő galériában.

Kapcsolódó cikkek

Őszintén az életről

Őszintén az életről

2024. 04. 10. | Szilágyi Andrea

Májustól kapható a könyvesboltokban Élő Csenge Enikő soproni születésű költő első verseskötete: az Apám országa című műben a főhős a létezés és az éle...