Becht Rezső, a „tiszta tollú írástudó”
2025. 04. 09. | Köves AndreaKözeledik a magyar költészet napja, amelyet minden évben április 11-én, József Attila születésnapján ünneplünk. Sopron számos költőjére lehet büszke....
Szeptember 21-én kezdődik a Soproni Petőfi Színház új évada, mely a Mélységek és magasságok címet kapta. Az első darabot már gőzerővel próbálják a művészek.
Múlt héten tartották a Soproni Petőfi Színház idei évadnyitó társulati ülését a Liszt-központban. Az ünnepségen Stöckert Tamás önkormányzati képviselő is részt vett.
Az egybegyűlteket Kóczán Péter, a színházat is üzemeltető Pro Kultúra ügyvezetője köszöntötte. Beszédében hangsúlyozta: fontos, hogy a városnak magas színvonalú színi társulata legyen – ehhez igyekeznek minden lehetőséget és segítséget megadni. – Ami ezekből a produkciókból sugárzik, meghatározza a város kulturális életét. Ezért minden évben minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy felnőjünk a feladathoz. A csillagok állása adott, hogy idén is csináljunk egy fantasztikus színházi évadot – zárta.
Demcsák Ottó tánctagozat-vezető nagy tervekkel várja az őszi kezdést. – Megpróbálunk olyan érzelmeket átadni, amelyek felemelik az ember lelkét ebben a bonyolult világban. Hisz ez a legfontosabb dolga a művészeknek.
Kiss József, a színház igazgatója ismertette: idén húsz százalékkal több bérletet adtak már el, mint a tavalyi év során összesen.
– Miért adtuk ezt a címet az évadnak? Mert mélységekben és magasságokban is járunk majd az előadások alkalmával – hangsúlyozta Kiss József. – Minél élőbb, frissebb egy színház programkínálata, annál nagyobb az érdeklődés. Színházunk jó úton halad, ezt bizonyítják a jegyeladásaink is.
Az évadot Federico Fellini Országúton című adaptációjával nyitják meg Kiss József rendezésében szeptember 21-én. Októberben színpadra állítják Molnár Ferenc Játék a kastélyban című vígjátékát. A darab rendezője Mikó István Jászai-díjas kiváló és érdemes művész. Novemberben Pass Andrea kortárs drámája, az Eltűnő ingerek mutatkozik be a színpadon, az előadást Kéri Kitty rendezi. Nemcsak dráma, musical is lesz novemberben: a barlangszínházban már nagy sikerrel bemutatott Hair a Petőfi Színház deszkáin is igyekszik elvarázsolni a nézőket. A Kvártélyház Szabadtéri Színház és a Soproni Petőfi Színház koprodukcióját Tompagábor Kornél viszi színre. Februárban ősbemutatóval folytatódik az évad: a Phil Collins című vígjáték Hargitai Iván rendezésében mutatkozik be a közönségnek. Végül a Furcsa pár című zenés vígjátékkal zárul a szezon április 17-én, melyet a Jászai-díjas Olt Tamás állít színpadra.
Országúton: Federico Fellini 1954-ben bemutatott filmje volt az első a világon, amely elnyerte a legjobb külföldi filmnek járó Oscar-díjat. A mű egy mutatványos vándorművész és egy kihívásokkal küzdő lány kapcsolatának történetét meséli el a háború utáni Olaszország országútjain. Az ember megválthatóságába vetett hit hatja át a mesét, amelyből Kiss József, a Soproni Színház igazgatója írt színpadi változatot.
Idén is kínál bérletet az általános és középiskolásoknak, valamint óvodásoknak a színház. A legkisebbek például megnézhetik a veszprémi Kabóca Bábszínház két produkcióját, valamint a Gréta és a Harmadik sárkány című darabot is, a nagyobbaknak a felnőtt előadások közül válogatnak.
Közeledik a magyar költészet napja, amelyet minden évben április 11-én, József Attila születésnapján ünneplünk. Sopron számos költőjére lehet büszke....
– Sopron elöljárói és polgárai büszkén mondhatják el, hogy településük kultúrváros – fogalmazott a tavaszi tárlat megnyitóján Závogyán Magdolna államt...