Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Gála és kulisszajárás
A színházi nyílt nap résztvevői a pincétől a padlásig bejárhatták az épületet – a kulisszajáráson felmehettek a színpadra, az öltözőkbe, a zsinórpadlásra is. Fotó: Filep István

Kisorsolták a színházi közönségkutatás nyerteseit

Gála és kulisszajárás

| Munkatársunktól | Kultúra

Tömegek a gálán a Várkerületen, a zsinórpadláson és az öltözőkben – nagy siker volt a színház nyílt napja. Szombaton reggel tárták ki a kulturális intézmény kapuit, a programok egy része viszont megtöltötte a belvárost is.

Buborékokkal „táncoló” tündérek fogadták a látogatókat szombaton a Soproni Petőfi Színház bejáratánál. Az idei nyílt napon kínáltak programokat a kisgyerekes családoknak és természetesen a felnőtteknek is. A résztvevők a pincétől a padlásig bejárhatták az épületet. A kulisszajárás során felmehettek a színpadra, az öltözőkbe, a zsinórpadlásra is, a helyszíneken a színház munkatársai kalauzolták végig őket.


Az aulában kiállították több darab díszletelemeit, hangeffektusokkal is készültek a szervezők. Az első emeleten kakaóbárt rendeztek be, ahol a gyermekek meghallgathatták Tündér Míra meséjét, valamint varázsitalt is készíthettek a tündérek segítségével. A Tündér Míra című mesejáték egyébként szerepel az idei színházi évadban, az ökomese a víz értékeire hívja fel a figyelmet.


Idén nemcsak a színház épülete telt meg programokkal: Taschner Tamás idegenvezetésével történelmi kiránduláson járhatták be a belvárost a résztvevők, a kultúrpresszóban pedig színházi stílustanácsadást tartottak, valamint filmzenék is megszólaltak. A Mária-szobornál egész nap láthatóak voltak a kabalafigura-rajzpályázatra érkezett alkotások, este pedig zeneszó töltötte be a teret. A színházi gálaműsor előtt bemutatkoztak az Eötvös-gimnázium művészeti osztályainak táncosai. A gálán dr. Ragány Misa, a színházat is működtető Pro Kultúra ügyvezetője elmondta: az a céljuk, hogy megismertessék a következő évad programját a közönséggel, hogy közelebb hozzák az emberekhez a színházat. Az esti programon több művész színpadra lépett, részleteket adtak elő A közönség évadának darabjaiból, de a 20-as, 30-as évek slágerei, valamint népszerű musicalek, operettek is megszólaltak. A gálaest előtt sorsolták ki a színházi közönségkutatás nyerteseit. Több mint 1000 kérdőívet küldtek vissza a felmérésre, a fődíj, az elektromos roller nyertese Honti Csaba lett. A szervezők valamennyi díjazottat értesítik a sorsolás eredményéről. 

Tekintse meg további képeinket!

Kapcsolódó cikkek

Műtermi időutazás

Műtermi időutazás

2022. 09. 14.

Műterem-látogatással egybekötött visszatekintő előadásokkal emlékeztek Roisz Vilmosra halálának 25. évfordulóján. A festőművész egykori műtermében szo...

A költő visszatért

A költő visszatért

2022. 09. 14. | Huszár Judit

Kiállították Petőfi Sándor őrbódéjának másolatát a Liszt-központnál, ezzel indította útjára a soproni Petőfi emlékévet a Pro Kultúra.