Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Hagyományőrző búcsú
Bánfalván idén is sikeres volt a búcsú – a felvonulás mellett táncos mulatságot, főzőversenyt is rendeztek. Fotó: Németh Péter

Összetartó közösség – Sopronbánfalván fontosak a tradíciók

Hagyományőrző búcsú

| P. Horváth László | Kultúra

Immár a huszonkettedik búcsút tartották Sopronbánfalván az elmúlt hétvégén. Volt felvonulás, főzőverseny, néptáncbemutató és szórakoztató műsorok.

Fontos időszak szeptember eleje a sopronbánfalviak életében: 8-án és 12-én Mária-ünnepet tartanak, 11-én pedig az evangélikus templom felszentelésének van az időpontja. Mindezek a vallási napok adják a búcsú, az ünneplés kötelekét.

Szombaton Nemes András muzeológus ismertette a településrész múltját, idézte fel az elődök életének érdekességeit és bölcsességeit, közösségformáló erejét.

– Kik a bánfalvi közösségek építői? – tette fel a kérdést köszöntőjében Igrecz Katalin, a búcsút szervező Bánfalváért Baráti Kör elnöke. – A vírushelyzet rávilágított arra, nem lehet mindig másokra várni, magunknak is kell tenni azért, hogy összetartó közösségben éljünk. Éppen ezért hívtunk meg olyan csoportokat, akiket ezen a búcsún még jobban megismerhetett a közönség. Jó és fontos volt látni, milyen jelentős munka folyik a kézimunkakörben vagy épp a hagyományőrző egyesületeknél.

Fergeteges sikert hozott a reggeli traktoros körjárat, a főzőcsapatok is jókedvvel álltak az üstök mellett. Volt még néptáncbemutató, valamint zenélt a Juventus Koncert Fúvószenekar is. A búcsú keretében közösen koszorúzták meg az egykori iskola és óvoda homlokzatán lévő evangélikus emléktáblát. Az eseményen a településrész önkormányzati képviselői mellett részt vett Barcza Attila, Sopron és térsége országgyűlési képviselője és dr. Farkas Ciprián polgármester is.

– A Bánfalváért Baráti Kör mindig nagy munkát fektet abba, hogy ezt a remek helyi közösséget összekovácsolja – közölte beszédében Barcza Attila. – Ennek ékköve ez a kétnapos rendezvénysorozat.

Dr. Farkas Ciprián kiemelte: Bánfalva, valamint Brennbergbánya a német kultúrával átitatott településrészei Sopronnak. A helyiek évről évre megtartják búcsújukat, őrzik identitásukat, és megemlékeznek a múltjukról.

Kapcsolódó cikkek

Most vagy soha!

Most vagy soha!

2024. 03. 20.

Március 14-től látható a mozikban a Most vagy soha! című romantikus kalandfilm március 15-éről és hőséről, Petőfi Sándorról.

Monumentális alkotás

Monumentális alkotás

2024. 03. 20. | Kóczán Bálint

Nagyszabású élő koncertre készül Sárdy Barbara március 25-én az evangélikus templomban. A soproni előadóművész, zeneszerző magyar költők istenes verse...