Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Hősi emlékek útján
A Rongyos Gárda harcaitól a soproni népszavazásig – több mint száz korabeli tárgyat, fegyvereket, plakátokat állítottak ki a Liszt Ferenc Kulturális Központ aulájában.

Hiánypótló tárlat a népszavazáshoz vezető eseményekről

Hősi emlékek útján

| Elek Szilveszter | Kultúra

A Sopronért és környékéért küzdő hazafiak hősiessége és a 100 évvel ezelőtti népszavazás öröksége előtt tisztelgő tárlatot nyitottak meg a Liszt-központban. A kiállítást soproni önkéntes katonák és magángyűjtők relikviáiból állították össze. A tárlatnyitón beszédet mondott dr. Farkas Ciprián polgármester.

Jókora géppuska „veszi célba” a tárlat vitrinjeit, amelyekben revolver, gránát, kéziratos verseskönyv és jó barátnak címzett levél is található. – A megtekinthető tárgyak száma százas nagyságrendű. Ezek így együttesen szemléletes képet mutatnak a népszavazáshoz vezető út kevésbé ismert szeletéről – tudtuk meg Fábián Tibortól, a kiállítást összeállító hat magángyűjtő egyikétől.

– A tárlattal az a célunk, hogy közelebb hozzuk a közönséghez azokat a harcolókat és felkelőket is, akiknek nagyban köszönhető a soproni népszavazás – emelte ki a kiállítás megnyitóján dr. Pozsgay Péter tartalékos főhadnagy, a Magyar Tartalékosok Szövetsége Győr–Moson–Sopron Megyei Szervezetének elnöke. – A szövetségnek kiemelten fontos ez a kezdeményezés, ugyanis rengeteg tartalékos katona harcolt a felkelésben, például az egyetemisták soraiban. Ezek a hazafiak találékonyságukkal kiválóan át tudták hidalni az osztrákok fölényét. A Rongyos Gárda tagjainak számos már-már közmondásos csínytevését ismerjük, például a vizes hordóba lövést az ágyúdördülés imitálására.

A kiállítás megnyitóján beszédet mondott dr. Farkas Ciprián, Sopron polgármestere, a tárlat védnöke. – Száz évvel ezelőtt a környező hatalmak összegyűltek, hogy eltemessék Magyarországot – hangsúlyozta a városvezető. – Azonban mi nem akartunk részt venni a saját temetésünkön. Akkor, amikor minden veszni látszott, a magyar történelem talán legsötétebb óráján Sopron reményt adott a hazának. Mindannyian hősök voltak, nemcsak a hazánkra voksolók, hanem azok is, akik az életüket adták, hogy eljuthassunk a szavazásig. Ez a hiánypótló kiállítás róluk szól.

Az ingyenes tárlat december 20-ig megtekintő a Liszt Ferenc Kulturális Központ aulájában.

A kiállítást Csernus János, Demeter Márton, Domnánics Milán, Fábián Tibor, Igler Attila és Kelemen Csaba Tamás magángyűjteményéből állították össze. A tárlat a Magyar Tartalékosok Szövetsége Győr–Moson–Megyei Szervezete, a Soproni ÖTT Század, a Honvéd Hagyományőrző Egyesület és a Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. szervezésében valósult meg. 

Tekintse meg további képeinket!

Kapcsolódó cikkek

Most vagy soha!

Most vagy soha!

2024. 03. 20.

Március 14-től látható a mozikban a Most vagy soha! című romantikus kalandfilm március 15-éről és hőséről, Petőfi Sándorról.

Monumentális alkotás

Monumentális alkotás

2024. 03. 20. | Kóczán Bálint

Nagyszabású élő koncertre készül Sárdy Barbara március 25-én az evangélikus templomban. A soproni előadóművész, zeneszerző magyar költők istenes verse...