Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Jövőépítő szándékkal
– Az volt a célunk, hogy a közönséggel, különösen a gyerekekkel, a fiatalsággal megszerettessük a balettet – mondta lapunknak Demcsák Ottó. Fotó: Filep István

Demcsák Ottó: A tánc a lélektől lélekig tud hatni

Jövőépítő szándékkal

| Pluzsik Tamás | Kultúra

Az elmúlt 10 évben 16 előadást állítottak színpadra – a céljuk pedig az volt, hogy visszacsempésszék a közönség szívébe a „felfelé ívelő szeretetet”. Az idén 10 éves Sopron Balett alapítójával, Demcsák Ottóval beszélgettünk.

Miközben a Soproni Petőfi Színház büféjében a 10. születésnapját ünneplő Sopron Balett művészeti vezetőjére várakoztam, eszembe jutott egy idestova több mint négy évtizeddel ezelőtti délután. Egy kedves házaspár invitálására Győrbe készülődtünk, hogy megnézzük A nap szerettei című balettet. Mindmáig felejthetetlen színházi élményt adott az előadás, amelyben fontos szerepe volt az akkor 20 éves Demcsák Ottónak, a Győri Balett alapító tagjának. És itt kanyarodhatunk vissza 2012-re, amikor is Sopronba tette át székhelyét Demcsák Ottó. Pataki Andrással együtt ugyanis megalapította a Sopron Balettet.

– Hasonló volt a helyzet Sopronban, mint annak idején Győrben, hisz különösebb táncművészeti hagyománnyal egyik város sem rendelkezett – kezdte Demcsák Ottó. – Tíz évvel ezelőtt nemcsak az volt a feladat, hogy megszervezzük a színház tánctagozatát, majd a Sopron Balettet, hanem az is, hogy a közönséggel, különösen a gyerekekkel, a fiatalsággal megszerettessük a balettet.

A táncosok az első időszakban a színház zenés és prózai előadásainak színrevitelében működtek közre, majd a páneurópai piknik negyedszázados évfordulójára megszületett a Végtelen Európa. A táncművel nemcsak szép szakmai és közönségsikert arattak, hanem a tánctagozatból önálló társulattá is alakultak, s felvételt nyertek a Magyar Táncművészek Szövetségébe. Egy évvel később A szép Cerceruska mese-táncjátékukkal elnyerték a XI. Magyar Táncfesztivál közönségdíját, 2016-ban pedig az Álmos legendája című táncművel a Magyar Teátrum Nyári Fesztiválján a zsűri díját. Legutóbb a soproni népszavazás 100. évfordulóján mutatták be az És mégis élünk című előadásukat.

– Az elmúlt tíz évben tizenhat előadást állítottunk színpadra – folytatta Demcsák Ottó. – Soha nem akartunk kortárs balett lenni, nem az volt a célunk, hogy a szakmának játszunk, hanem az, hogy mintegy jövőépítő szándékkal visszacsempésszük a közönség szívébe a felfelé ívelő szeretetet, hisz jövőt építeni csak ezzel lehet. A tánc nemcsak a szépség, hanem a gondolatiság közvetítésére is alkalmas, lélektől lélekig tud hatni, ezért is nagy a felelősségünk, aminek eddig reményeink szerint megfeleltünk, és erre igyekszünk törekedni a jövőben is.

A Harangozó-díjas balettművésztől azt is megtudtuk, hogy júniusban, több mint tíz év után, egy különleges, összművészeti előadásban táncosként fog visszatérni a színpadra: Bartók Béla A csodálatos mandarin című szerzeményéből készülő előadásban az öreg gavallért alakítja majd a Fertőrákosi Barlangszínházban.

Kapcsolódó cikkek

Őszintén az életről

Őszintén az életről

2024. 04. 10. | Szilágyi Andrea

Májustól kapható a könyvesboltokban Élő Csenge Enikő soproni születésű költő első verseskötete: az Apám országa című műben a főhős a létezés és az éle...