Kínai küldöttség érkezett

| Pluzsik Tamás

A Kínai Népköztársaság Hubei tartományában lévő, több mint négymillió lakosú Yichang váro­­sának delegációja tett látogatást Sopronban.

A komoly gazdasági és turisztikai potenciállal rendelkező város küldöttségét Yuan Weidong gazdasági alpolgármester vezette. A hattagú kínai delegáció háromnapos soproni tartózkodása során látogatást tett a városházán is, ahol megbeszélést folytatott dr. Fodor Tamás polgármesterrel, valamint dr. Farkas Ciprián és Barcza Attila tanácsnokokkal. A Közép-Kínából érkezett küldöttség vasárnap munkaebéden találkozott a Soproni Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a Sopron és Vi­­déke Ipartestület vezetőivel. 

Yichang közelében, a Jangce folyón építették föl a Három-szurdok-gát néven ismert vízierőművet, mely teljesítményét tekintve a világ legnagyobb erőműve. A hozzávetőlegesen 24 milliárd dollárból megépített létesítmény 181 méter magas és közel két és fél kilométer széles, összteljesítménye meghaladja a 22.000 megawattot – összehasonlításképpen a Paksi Atomerőmű 2.000 megawatt teljesítményű, ezzel Magyarország áramtermelésének több mint a felét adja. A gátrendszer 632 négyzetkilométernyi (nagyobb, mint a Balaton), tavat duzzaszt a Jangcén felfelé. Gazdasági jelentőségén kívül komoly turisztikai látványosság is a Három-szurdok-gát: az elmúlt évben több mint 2 millió turista kereste fel a négyezer éves történelmi múltra visszatekintő, Jangce folyó menti várost, Yichangot. 

Teljes verzió