Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Királynők és királyok
A hazai zenei élet egyik meghatározó együttese, a Punnany Massif egyedi hangzásvilágával elvarázsolta a közönséget. Fotó: Filep István

Barlangszínház: Összesen 60 előadást tartanak idén

Királynők és királyok

| Kultúra

Megkezdődött a fertőrákosi barlangszínház idei évada. A Punnany Massif zenekar nyitotta meg a 2022-es szezont, amely a Királynők és királyok címet kapta. A koncert előtt dr. Ragány Misa ügyvezető igazgató köszöntötte a résztvevőket.

Pénteken kezdődött a fertőrákosi barlangszínház 2022-es szezonja, amelyet a Punnany Massif zenekar nyitott meg, másnap pedig Szulák Andrea és a Stúdió 11 Ensemble adott koncertet. Dr. Ragány Misa, az üzemeltető Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: az idei évadra rekordmennyiségű, 60 előadással készültek. A színház, a komolyzene, a könnyűzene és a táncművészet is megjelenik a kínálatban, a műfajok királynői és királyai láthatók.

A soproni színház saját produkcióként mutat be június 18-án egy összművészeti alkotást, amelyben a tánc- és a zeneművészet is megjelenik. Bartók Béla A csodálatos mandarin és Ravel Bolero című művére készülnek táncdarabok a Soproni Petőfi Színház és a Forrás Produkció együttműködésében, az InterEUropa Balett előadásában. Bogányi Gergely és Boros Misi zongoraművész, valamint Binder Károly és Varga Gábor dzsesszzongorista játssza a darabokat ­a Bogányi zongorákon.

Szintén saját produkcióként mutatják be július 22-én a Vadak Ura – The Covenant című családi musicalt, a Soproni Petőfi Színház és a TBG Production közös előadását, Pataki András rendezését, amely összesen hat alkalommal lesz látható.

Idén meghirdették a Jazzcsütörtök című programot, amely először június 16-án várja a közönséget.

Július 7. és 10. között rendezik meg a SopronDrum nemzetközi ütősfesztivált, többek között Stanley Jordan dzsesszgitáros és David Sanborn szaxofonos fellépésével.

A barlangszínház idei programjában szerepel Az Ég tartja a Földet – Erzsébet, a szerelem szentje című musical és a Sissi, a magyar királyné című operett is.

A Győri Filharmonikus Zenekar három koncertet ad a barlangszínházban, Zorán kétszer is fellép, Dés László és barátai július 16-án láthatóak. A német nyelvű közönségnek Ábrahám Pál Bál a Savoyban című revüoperettjét tűzik műsorra júniustól. Az évadban Lehár-gálaestet is tartanak. A produkció magyarul is megtekinthető július 2-án.

A Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar Ötórai hangoló elnevezésű kamarakoncertjei július 17-től öt alkalommal várják a közönséget. Augusztus 5-én és 6-án a Csókkirály című koncertshow látható, a Lévi Story – A Farmerkirály című előadást augusztus 26-án és 27-én tűzik műsorra.

Kőhalmi Zoltán önálló estjét Az eltitkolt igazság címmel szeptember 9-én láthatja a közönség, másnap Rúzsa Magdi koncertje zárja a barlangszínházi szezont.

(Forrás: mti)

Tekintse meg további képeinket!

Kapcsolódó cikkek

Őszintén az életről

Őszintén az életről

2024. 04. 10. | Szilágyi Andrea

Májustól kapható a könyvesboltokban Élő Csenge Enikő soproni születésű költő első verseskötete: az Apám országa című műben a főhős a létezés és az éle...