Klasszikus Rómeó és Júlia

| Pluzsik Tamás

Pénteken délután rendhagyó közönségtalálkozót szervezett a Soproni Petőfi Színház. Az érdeklődők megismerhették a Rómeó és Júlia szereplőit, alkotóit, valamit betekinthettek a próba folyamatába is.

A közönségtalálkozóra olyan sokan jelentkeztek, hogy nem az előre tervezett helyszínen, a nézőtéri büfében, hanem a színpadon és a nézőtéren rendezték meg a programot. Kiss József igazgató és Varga Róbert újságíró, a színház sajtósa köszöntötte a nézőket, valamint a színpadon a színészeket, akik a klasszikus Shakespeare-darab, a Rómeó és Júlia főbb szerepeit alakítják.

– Számomra eddigi színészi pályafutásom legnagyobb szakmai kihívása ennek a szerepnek a megformálása, de a támogató légkör, ami körülvesz bennünket itt, Sopronban, rendkívül nagy segítség – fogalmazott a Rómeót megformáló Wett­stein Márk.

– Első alkalommal vagyok ebben a csodálatos színházban, és egyúttal ez az első komolyabb szerepem is, amit nagyon szeretek, hisz Júlia a feltétel nélküli szeretetet és a feltétel nélküli szerelmet sugározza – mondta a Capulet lányát, Júliát alakító Kiss Anna Gizella.

Eperjes Károly, a darab Kossuth- és Jászai Mari-díjas rendezője hangsúlyozta: az előadás az első halálesetig tulajdonképpen egy vígjáték, ennek megfelelően alakul a darab hangulata. Klasszikus Rómeó és Júlia előadás várja a nézőket a Soproni Petőfi Színházban.

A közönségtalálkozó után a darabból néhány látványos jelenetet is láthatott a közönség, egyúttal betekinthetett a színházi rendezés rejtelmeibe is. 

Főszereplők: Rómeót és Júliát a Kaposvári Egyetem hallgatói, Wettstein Márk (b) és Kiss Anna Gizella játsszák, Mercutio szerepében Haumann Máté látható, Tybaltot Labán Roland (j) egyetemi hallgató formálja meg. Lőrinc barátot Tóth János Gergely alakítja, Capulet, Montague-né és Páris szerepében pedig Savanyu Gergelyt, Szőcs Erikát, illetve Marosszéki Tamást láthatja a közönség.

Teljes verzió