Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Költészet napi fotókiállítás
Szabó Mártonnak, a Soproni Fotóművészeti Kör legfiatalabb tagjának bemutatkozása volt a bánfalvi kolostor galériájában Fotó: Pluzsik Tamás

Költészet napi fotókiállítás

| Pluzsik Tamás | Kultúra

A költészet napján, április 11-én Vakok a hídon címmel nyílt kiállítása a Soproni Fotóművészeti Körnek a Sopronbánfalvi Kolostor Elvonulási Központban.

 Nem ez az első alkalom, hogy a költészet napján a Soproni Fotóművészeti Kör kiállítást rendez itt, a kolostorban, de kiemelném, hogy ez az első olyan alkalom, amikor egy konkrét vers köti össze a kiállított képeket – mondotta kiállításmegnyitó köszöntőjében Kóczán Péter, a Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar művészeti vezetője. – Babits Mihály Vakok a hídon című verse természetesen fotók nélkül is teljes egész, de nagyon jó és hálás választás volt a tárlat címadójának ez a költemény, hisz a képből a vers, versből a fotóláncolat bennünk is újabb képeket, újabb gondolatokat, érzéseket hív elő.

– A két művészeti ágat, a költészetet és a fotóművészetet nem­­csak összekapcsolni szeret­­nénk ezekkel az immáron hagyományos kiállításainkkal, hanem a ma­­gunk módján igyekszünk ünnepélyesebbé tenni ezt a na­­pot – mondotta Ujvári Gábor fotóművész, a 2001-ben alakult kör elnöke.

A kolostor folyosóin 19 fotóművész 38 alkotása szerepel, és mint Ujvári Gábortól megtudtuk, Tóth Tibor és Szabó Már­­ton a fo­­tókör tagjaként itt mutatkozik be először a nagyközönség előtt.

Szabó Mártonnak, a Soproni Fotóművészeti Kör legfiatalabb tagjának bemutatkozása volt a bánfalvi kolostor galériájában Fotó: Pluzsik Tamás

– A Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban érettségiztem, ott kezdtem el a fotózást – fogalmazott Szabó Márton, aki a Bé­­csi Egyetemen művészettörténetet hallgat, és egyúttal a Soproni Fotóművészeti Kör legifjabb tagja is. – Philippe Brame fotóművész minden évben tartott egy fotókurzust Pannonhalmán, így az ő biztatására kezdtem el a fekete-fehér analóg fotózást. A sö­­tétlaborban készült első nagyítás után, amikor a derengő vörös fényben az előhívótálban kirajzolódott a kép a fotópapíron, akkor határoztam el, hogy ezt az utat fogom követni.

A kiállítás június 1-ig a hét minden napján 10 és 18 óra között látogatható.

Babits Mihály: Vakok a hídon – részlet

„A csöndnek folyóján pár deszkadarab. Mi zajból van e csönd? Zubog zúg a hab.”


Kapcsolódó cikkek

SÜH: élmény és érték

SÜH: élmény és érték

2024. 06. 12. | Köves Andrea

Kezdődik a 66. Soproni Ünnepi Hetek rendezvénysorozata. A 120 programot 30 helyszínen több mint 3000 közreműködővel élvezheti a közönség. Idén is kiem...