– Rendkívül sokrétű a tevékenysége: rendszeresen fellép külföldön, számos rendezvény, fesztivál meghívott előadója, oktat a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen. Mi az, ami miatt anno a soproni felkérésben vonzó szakmai lehetőséget látott?

– Már főiskolásként az operaházba kerültem, így a szó átvitt értelmében ott nőttem fel. Bár zongorista is vagyok, de elsősorban színházi karmesternek tartom magam. Pataki Andrással Veszprémben találkoztam egy közös munka során, ő hívott Sopronba az akkor alakuló társulatba. Már az első produkció igazolta akkori várakozásaimat, 2013-ban volt a színház első önálló operabemutatója, Rossini: Bruschino úr című vígoperája, ezt követte egy másik emlékezetes előadás, az Evita című rockopera, azóta nagyon sok szép feladat talált meg Sopronban.

– „Lubickol” a felkérésekben, ezt a beszélgetést sem volt egyszerű egyeztetnünk. Hogyan sikerül ezt a sok izgalmas feladatot összhangba hozni?

– Minden szervezés kérdése. A főállásom az oktatás a zeneakadémián, ezen kívül több színházban dolgozom rendszeresen, ezek közül a soproni teátrum élvez elsőbbséget. Hiszek az élőzenekarral előadott színdarabok erejében, még ha ez bizony nagyobb anyagi erőforrást is kíván. Erősen kötődöm a soproni társulathoz, a soproni zenészekhez, ezért volt megtiszteltetés, amikor felkértek a Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar vezető karmesterének.

– Igazi színfolt Sopron zenei életében a nemrégiben útjára indított, a gyerekek és szüleik körében nagy sikert aratott Kuglóf koncertsorozat, amelyben karmesterként közreműködik…

– Ez egy nagyon kedves és fontos kezdeményezés, boldoggá tett Kóczán Péter, hogy meghívott erre a sorozatra. Vallom, hogy a gyerekek idegrendszerének a megfelelő fejlődéséhez elengedhetetlen a klasszikus zene, a népzene, a ritmus. Az ilyen jellegű, játékos koncertek hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a mai gyerekekből később hangverseny- és színházlátogató felnőttek váljanak.

– A gyermekkornál maradva: egyenes út vezette a zenei pályára?

– Olyan szerencsém volt, hogy a lakásunkban volt egy zongora. Három bátyám van, és mindegyikük tanult zongorázni. Ahogy anno a szorzótáblát sem tanultam, hiszen belement a fejembe, amikor a többiektől kikérdezte az édesanyám, a zongorázással is hasonlóképpen alakult. Bár a bátyáim nem lettek zenészek, nekem természetes volt, hogy a zene egy hihetetlen örömforrás. A nagybátyám karmester volt, nagyon sokat jártam koncertekre a szüleimmel. Ugyanakkor engem is teljesen meglepett, amikor később konzervatóriumi hallgatóként találkoztam az általános iskolás tanító nénimmel, és mesélte, hogy már másodikas koromban kijelentettem: karmester leszek. Erre egyáltalán nem emlékeztem, de ezek szerint minden utam a zenéhez vezetett…

Tekintse meg kvízünket!