Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Missziós kereszt
A Szent Imre templomban fogadták a keresztet, ahol dr. Veres András megyéspüspök tartott szentmisét Fotó: Griechisch Tamás

Missziós kereszt

| Cziráki Viktória | Kultúra

A 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus előkészítéseként indították útnak a missziós keresztet, mely az elmúlt hétvégén Sopronban is ideiglenes otthonra lelt.

Országjáró és határon túli körútja során Sopronban is bemutatták a missziós keresztet, melyet Ferenc pápa egy évvel ezelőtt Rómában, a magyar püspökök látogatása alkalmával áldott meg. A 2020-ban Budapesten megrendezendő 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus missziós keresztjét tavasszal indították útjára. Sopronban a hétvégén a Szent Imre templomban fogadták a keresztet egy háromnapos ünnepségsorozat keretében, ahol dr. Veres András megyéspüspök tartott szentmisét a tiszteletére. 

A kereszt különlegessége, hogy a Szent Kereszt egy darabját és további tizennyolc ereklyét is elhelyeztek benne, s ezzel a magyar szentek egyedülálló ereklyetartójává is vált. A három méter magas kereszt körútja során Magyarország számos településén megfordult már, számtalan közösséggel találkozott.

Tekintse meg további képeinket!

Kapcsolódó cikkek

Most vagy soha!

Most vagy soha!

2024. 03. 20.

Március 14-től látható a mozikban a Most vagy soha! című romantikus kalandfilm március 15-éről és hőséről, Petőfi Sándorról.

Monumentális alkotás

Monumentális alkotás

2024. 03. 20. | Kóczán Bálint

Nagyszabású élő koncertre készül Sárdy Barbara március 25-én az evangélikus templomban. A soproni előadóművész, zeneszerző magyar költők istenes verse...