Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Ojtoz örök jel és üzenet
Fotó: Pluzsik Tamás

Könyvbemutató a soproni Városházán

Ojtoz örök jel és üzenet

| Pluzsik Tamás | Kultúra

Július 16-án, kedden délelőtt a Városháza dísztermében volt Az ojtozi csata 1917-2017 - hősiesség, hazaszeretet, összetartozás című, a Zrínyi Kiadó gondozásában megjelent könyv ünnepélyes bemutatója.

- Sopron városa nemcsak büszke történelmi hagyományaira, hanem becsülettel ápolja is emléküket. E most megjelent kötet lapjait olvasva megismerhetjük a soproni honvédek bátorságát, a haza iránti szeretetüket és katonai vitézségüket - fogalmazott köszöntőjében dr. Fodor Tamás polgármester.

A történelmi háttér felvázolásával a kötetet dr. Iseszegi János vezérőrnagy, a Zrínyi Kiadó igazgatója mutatta be, majd Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes köszöntőjében kiemelte, hogy mily nagyszerű látni azt az összefogást, amely az emlékezés kapcsán létrejött Csíkszereda, Bereck település és Sopron városa között.

- Ez az együttműködés igazi szép példája a határokon átívelő nemzeti összetratozásnak. Sopron, a "hűség városa" ma is példát mutat mindannyiunk számára. A város katonái iránti hűsége megmutatkozik abban is, hogy ma sem felejti hőseit, évről évre megemlékezi azokról, akik több mint száz évvel ezelőtt elszántan harcoltak Magyarországért a nagy Háborúban. Őszinte köszönet a szerzőknek, név szerint Brummer Krisztiánnak, Dimény Zoltánnak, Farkas Balázsnak, Firtl Mátyásnak, Gottfried Barnának, Grezsa Istvánnak, Hegedűs Elemérnek, Illésfalvi Péternek, Nagy Szabolcsnak, Pollmann Ferencnek, Tamás Sándornak és Tibád Sándornak, valamint a városvezetőknek, honatyáknak, akik nem hagyták, nem hagyják feledésbe merülni a soproni18-asok hőstetteit - fogalmazott Németh Szilárd államtitkár.

A könyv kiadását támogatta hazánk csíkszeredai főkonzulátusa, Bereck község, valamint Sopron önkormányzata.


Tekintse meg további képeinket!

Kapcsolódó cikkek

Őszintén az életről

Őszintén az életről

2024. 04. 10. | Szilágyi Andrea

Májustól kapható a könyvesboltokban Élő Csenge Enikő soproni születésű költő első verseskötete: az Apám országa című műben a főhős a létezés és az éle...