Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Összefonódva a természettel
– Úgy gondolom, hogy mindenkinek a saját otthona, „élettere” kínálja a legalkalmasabb fotózási lehetőségeket – mondta lapunknak Nagy Csaba. Fotó: Filep István

„Nekem a Fertő-táj, a Hanság és a Sopron környéki erdők jelentik az életteret”

Összefonódva a természettel

| Laklia-Szilágyi Andrea | Kultúra

Nagy Csaba több évtizede készít érdekes, egyedülálló képeket a Sopron környékén található élővilágról. A természetfotós számos alkalommal mutatta már be műveit a város lakóinak, legutóbbi tárlata vasárnap nyílt meg a Liszt-központban.

Nagy Csaba sorsa már egészen kiskorában megpecsételődött. – Gyermekéveimet falun töltöttem, szinte minden szabad percem a környező erdők és mezők állatainak megfigyelésével telt – kezdte a természetfotós. – Szerettem a természetről szóló könyveket is. Mikor megkaptam a Csendes vadászat című fotóalbumot, amelyben kizárólag vadon élő állatokról készült fotók voltak, elhatároztam, hogy én is ilyen képeket akarok csinálni.

A kezdeti lelkesedés nem lankadt, sőt Csaba életének meghatározó részévé vált a természetfotózás.

– Szeretem magam felfedezni és előkészíteni a fotótémáimat, még ha ez költségesebb és időigényesebb is – folytatta. – Akkor érzem igazán sajátomnak a fotót, ha annak minden előkészítő munkáját is magam végzem el. A természetfotózás értelme és eredménye számomra nemcsak az elkészített kép, hanem a munka során a természettel megélt szoros kapcsolat is.

Nagy Csaba szerint ez csak akkor működik jól, ha az ember ott él, ahol fotózik. Ragaszkodik a Sopron környéki tájhoz, ami bőven kínál érdekes természeti témákat. Fotósként nem vágyakozott soha messzi, egzotikus országokba, mert a természettel való közvetlen, napi kapcsolat, az intimitás csak az otthona körül érhető el.

– Úgy gondolom, hogy mindenkinek a saját otthona, „élettere” kínálja a legalkalmasabb fotózási lehetőségeket – hangsúlyozta a fotós. – Nekem a Fertő-táj, a Hanság (ahol két évig erdőmérnökként is dolgoztam) és a Sopron környéki erdők jelentik ezt az életteret. Ezek olyan változatos, természeti csodákban gazdag területek, amelyek egy életre elegendő témát adnak.

A természet titkai nyomában című kiállításán az állatok világából mutat be ritka, érdekes pillanatokat. Láthatunk például dürgő túzokkakast, bőgő szarvasbikát vagy verekedő barna rétihéjákat.

A kiállításon túl egyéb projektjei is vannak még Nagy Csabának: előkészítés alatt áll egy, a Fertő-tájat bemutató kiállítás, valamint egy fotóalbum. A természetfotós tervei szerint jövőre mindkettő megvalósul.

A természet titkai nyomában című fotókiállítás május 9-ig, minden nap 10 és 18 óra között megtekinthető a Liszt-központban.

Nagy Csaba 1956-ban született Győrben, középiskolai tanulmányai mellett kezdett el fotózással foglalkozni. 1975-től a soproni Erdészeti és Faipari Egyetem hallgatója volt, öt évvel később vette át erdőmérnöki diplomáját. 1982 óta él Sopronban. Ugyanebben az évben lett (2021-es nyugdíjazásáig) a Roth-technikum tanára, feleségét is itt ismerte meg. 2002-ben elnyerte Az év természetfotósa címet. Hat unokája és két dédunokája van.

Tekintse meg további képeinket!

Kapcsolódó cikkek