Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Óvjuk nemzeti kincsünk!
Fotók: Filep István, Nagybodzsár Kamilla

„Valljuk és vállaljuk hitünket, magyarságunkat és kultúránkat”

Óvjuk nemzeti kincsünk!

| Munkatársunktól | Kultúra

– Nemzeti karakterünk a bennük életre kelő nemzeti kultúra. Közös felelősségünk megőrzése, hiteles megélése és továbbadása – mondta a kultúra napi rendezvényen Horváth Csaba, a városi könyvtár igazgatója.

1823. január 22-én Csekén tisztázta le Kölcsey Ferenc a Himnusz kéziratát. Ennek emlékére 1989 óta január 22-én ünnepeljük a magyar kultúra napját. Az évforduló alkalmat ad arra, hogy nagyobb figyelmet fordítsunk évezredes hagyományainkra, gyökereinkre, nemzeti tudatunk erősítésre.

Sopronban a hagyományoknak megfelelően Kölcsey Ferenc szobránál kezdődött az ünnepi program. A csendes főhajtáson részt vett dr. Barcza Attila, Sopron és térsége országgyűlési képviselője, dr. Simon István és dr. Csiszár Szabolcs alpolgármester, Mágel Ágos önkormányzati képviselő is. Ezután a Munkácsy teremben folytatódott a program. Az ünnepi rendezvény szónoka Horváth Csaba volt.

– Fontos tudnunk, honnan jöttünk, hova nyúlnak vissza gyökereink, hogy a jövőt fürkészve is tartásunk lehessen. Ma úgy mondják, mindenkor megőrizhessük identitásunkat. A nemzeti identitás kialakításában pedig legnagyobb erővel a kultúra bír – fogalmazott a Széchenyi István Városi Könyvtár igazgatója, a Sopron Kultúrájáért díj 2024-es kitüntetettje.

A rendezvényen a városvezetés mellett részt vett Tóth Éva kulturális tanácsnok is. Közreműködött Kerkeni Emma Saida, a Berzsenyi Líceum tanulója, aki kiemelt arany minősítést kapott az országos népdaléneklési verseny vármegyei fordulóján, a Fajkusz Banda, a Soproni Petőfi Színház művészei, Savanyu Gergely, Bot Gábor és Vörös Edit, valamint a Petőfi Band.

A Soproni Kálvin Kör, a Keresztény Értelmiségiek Soproni Szervezete, a Luther Szövetség Soproni Csoportja közös rendezvényét ezúttal is a Munkácsy teremben tartotta. – A magyar kultúra napja itt és most a hit talaján válik igazi ünneppé, arra tanít minket, hogy valljuk és vállaljuk hitünket, magyarságunkat és kultúránkat – emelte ki köszöntőjében dr. Barcza Attila.

Sorsok és döntések a 20. században címmel Földváryné Kiss Réka, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnöke tartott előadást. – A közösen elmesélt történetek és a közös történeti kulturális emlékezetünk az identitásunk alapja, legyen szó egy városról vagy egy nemzetről – hangsúlyozta.

A rendezvényen közreműködött a Fidelissima Vegyeskar.


Tekintse meg kvízünket!

Kapcsolódó cikkek

Sopron Kultúrájáért díj

Sopron Kultúrájáért díj

2025. 01. 29.

– Nemzeti karakterünk a bennük életre kelő nemzeti kultúra. Közös felelősségünk megőrzése, hiteles megélése és továbbadása – mondta a kultúra napi ren...

Izgalmas színpadi kaland

Izgalmas színpadi kaland

2025. 02. 05. | Köves Andrea

Phil Collins címmel különleges ősbemutatóra készül a Soproni Petőfi Színház társulata. Szálinger Balázs József Attila-díjas költő és Maros András író...