Pécsváradi Ágnes korábban nem értette, miért kell zarándokolni, aztán szép lassan rájött: az egész lényege az, hogy miközben a test fokozatosan le-, addig a lélek felépül.

– Ezt a témát korábban nem tudtam volna megírni, mert annyira intim – mesélte. – Most, hogy betöltöttem a 80. évet, éreztem, hogy meg kell írnom, mivel megéltem és megértettem a zarándoklat lényegét: a lélek építését. Lélek nélkül pedig nem lehet írni, és mindenki olyan lélekkel ír, amilyen van neki. Ez a könyv ugyanúgy emlékezetépítés, ahogy az előző két riportkönyvem.

Pécsváradi Ágnes 60 évesen tette meg az első zarándokútját autóbusszal Medjugorjéba, aztán következett már gyalog a francia, a portugál és végül a Primitivo Camino. 2006-ban 800 kilométert, egy évvel később Portugáliában további 400 kilométert, 2010-ben pedig újabb 400 kilométert zarándokolt 10 kilós hátizsákkal.

– A középkor zarándokának az életét akartam megélni, ezért zarándokszállásokon töltöttem az éjszakákat, ahol tusolni ugyan tudtunk meleg vízben, mosni viszont csak hidegben – részletezte. – Mindenki küzdött a másikért, mondva: „Holnap ugyan nem gyalogolunk együtt, de figyelem az utadat”. Imádkoztunk az elesett, beteg emberekért, akikhez képest mi erősek voltunk. Egy zarándoknak három dolog közül kellett választania: vagy térített, vagy tanított, vagy gyógyított. A térítéshez nem volt elég hitem, a tanításhoz nyelvtudásom, egy véletlen folytán viszont gyógyítottam. Találtam ugyanis egy spray-t, amivel fájdalmat tudtam csillapítani.

Ágnes, aki egy olyan korszakban élte élete nagy részét, amikor a vallás gyakorlását büntették, és még az állás elvesztésével is járhatott, húsz év után ismét eljutott Medjugorjéba, és boldogan nyugtázta: hívő lett, és ez hatalmas kincs.

(Könyvbemutató: Hozzád haladva, szeptember 27., péntek 16.30, Széchenyi István Városi Könyvtár)

Tekintse meg kvízünket!