Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Premier: Isten komédiása
Papp Attila, Szőcs Erika, Eperjes Károly és Szedenics Dominik az Isten komédiása című misztériumjátékban. Fotó: Pluzsik Tamás

Misztériumjáték Szent Ferenc életéről Sopronban

Premier: Isten komédiása

| Pluzsik Tamás | Kultúra

Néhány nappal névünnepét (október 4.) követően, pénteken este a Csatkai-, szombaton pedig a Premier bérlet tulajdonosai láthatták Katona Imre: Isten komédiása című zenés misztériumjátékát. Ezzel megnyitotta a 2022–2023-as évadot a Soproni Petőfi Színház társulata.

– A nyolcvanas évek végén emigrációban éltem Olaszországban, és megvásároltam az „Antologia della poesia italiana” című kötetet, ami hasonló, mint nálunk a „Hét évszázad magyar versei” – mesélte Katona Imre, a soproni teátrum vezető dramaturgja. – Az első vers, amivel szembetaláltam magam, Szent Ferenc zsoltára az Úr teremtményeiről: „Cantico delle creature”, amit Sík Sándor fordításában „Naphimnusz” címen ismerünk. Ezzel indult a „kapcsolatom” Szent Ferenccel, majd elkezdtem írni a darabot. Az első felvonás megszületését követően hosszú szünet következett, majd amikor két évvel ezelőtt Pataki András azt mondta, hogy a soproni színháznak szüksége lesz erre a darabra, akkor be is fejeztem. Úgy éreztem, és ma is úgy érzem, hogy életem talán legfontosabb munkáját végeztem el. Sajnos a Covid-járvány miatt két évvel ezelőtt a bemutató elmaradt, így a mostani premier számomra igazi öröm, boldogság és egyfajta beteljesedés.

A misztériumjáték címszerepét Papp Attila alakítja, aki elmondta: a darab szépen feltárja Ferenc szentté válásának útját. Számára talán az volt a legnehezebb feladat, hogy a konkrétumok szintjén, hús-vér emberként is bemutassa Assisi Szent Ferencet.

– Ha egy ilyen ikont, egy ilyen méretű személyiséget kell egy színésznek megformálnia, akkor úgy gondolom, kerülendő, hogy őt a misztikum, a csoda felől közelítsük, hiszen az már a végeredmény, ahogy őt ismerik, ahogy ő hatással volt a világra, az egyházára – fogalmazott Papp Attila.

A Szent Ferenc életét feldolgozó zenés misztériumjáték további főbb szerepeiben Molnár Anikót, Kósa Zsoltot, Marosszéki Tamást, ­Horányi Lászlót, Kovács Frigyest, Eperjes Károlyt, ­Savanyu Gergelyt, Majos Zsoltot, ­Boráros Imrét, Rudolf Terézt és Szőcs Erikát láthatja a közönség.

Külön kiemelendő ­Szarka Gyula zenéje, valamint a ­Gyarmathy Ágnes tervezte díszletek és jelmezek. Az előadás az Esztergomi Várszínházzal koprodukcióban készült, rendezője Béres László, társrendező ­Pataki András.  

Tekintse meg további képeinket!

Kapcsolódó cikkek

Őszintén az életről

Őszintén az életről

2024. 04. 10. | Szilágyi Andrea

Májustól kapható a könyvesboltokban Élő Csenge Enikő soproni születésű költő első verseskötete: az Apám országa című műben a főhős a létezés és az éle...