Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
„Soha nem dolgoztam”
Schárfy Zoltánné Halmos Erika zenei pályafutása a soproni zeneiskolában kezdődött, és itt is teljesedett ki, oktatóként idén kezdte a 41. tanévét. Fotó: Filep István

Schárfy Zoltánné Halmos Erika generációkat tanított

„Soha nem dolgoztam”

| Bertha Ágnes | Kultúra

– Minden kisgyermekben ott van a muzsika, ha csoportban énekelhet, zenélhet, később is bátran megnyilatkozik – vallja Schárfy Zoltánné Halmos Erika zongoratanárnő, aki több mint négy évtizedes zenei munkássága elismeréseként érdemelte ki a Pedagógus Szolgálati Emlékérmet.

Egy elismerés mindig alkalmat teremt a számvetésre, vannak azonban olyan hivatások, ahol az „eredmények” nem mennyiségben mérhetőek. Schárfy Zoltánné Halmos Erika tanárnő, a Horváth József Alapfokú Művészeti Iskola zongoratanára, -kísérője, korrepetítora a zene világnapján vette át Pedagógus Szolgálati Emlékérmet. – A legnagyobb elismerés, ha egy növendékem zenei pályán tanul tovább – vallotta Erika néni. – A saját diákjaimnak tekintem mindazokat, akiknek zenei pályafutását az indulásuktól végigkísérem, akár tanítom, akár kísérem. Büszkén figyelem azokat is, akik a zeneoviból a zeneiskolába lépnek át. Felbecsülni sem tudom azok számát, akiket pályám alatt tanítottam, kísértem, a zenei felvételikre, versenyekre felkészítettem. Nagyon szeretek tanítani, és bár hivatalosan elindult a nyugdíjazásom, addig szeretnék oktatni, amíg bírom, élvezem, és szükség is van rá. Egyelőre mindhárom megvan még. Nem vagyok bölcselkedő, de Confucius szavait idézve – „Válassz olyan foglalkozást, amit szeretsz, és akkor soha nem kell dolgoznod!” – vallom: én soha nem dolgoztam…

A zeneiskolai szolfézs-, majd zongoraórák, zeneovi, a csengettyűegyüttes, a Zene*vár hangszerbemutatói, nyári zenei táborok, kórusok, kamarazenekarok, színházi zenekar – felsorolni is bőséges a zenei foglalkozások széles palettáját, amely Erika néni tevékenységéhez kötődött–kötődik. – Hiszem, hogy minden kisgyermekben ott van a muzsika; ha korán találkozik a zenével, csoportban énekelhet, zenélhet, később is bátran megnyilatkozik, megnyilvánul – az élet minden területén.

Életút: Schárfy Zoltánné Halmos Erika zenei pályafutása a soproni zeneiskolában indult. Már kisgyermekként elvarázsolta a zene és a zongora is. Korán elkezdte a társas zenélést, tanárai is felismerték tehetségét, így nem is volt kétséges és kérdéses számára a pályaválasztás. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola után három évet a gödöllői zeneiskolában tanított, majd visszatérhetett szeretett városába és zeneiskolájába, ahol idén kezdte a 41. tanévet.


Kapcsolódó cikkek

Most vagy soha!

Most vagy soha!

2024. 03. 20.

Március 14-től látható a mozikban a Most vagy soha! című romantikus kalandfilm március 15-éről és hőséről, Petőfi Sándorról.

Monumentális alkotás

Monumentális alkotás

2024. 03. 20. | Kóczán Bálint

Nagyszabású élő koncertre készül Sárdy Barbara március 25-én az evangélikus templomban. A soproni előadóművész, zeneszerző magyar költők istenes verse...