Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Sopron színei – légies akvarellek
A falakon látható képek könnyednek ható, légies akvarellek – annak ellenére, hogy alkotóik számos történelmi és családi tragédiát éltek át. Fotók: Filep István

Kovács-Gombos Gábor: A festés létszükséglet, megtisztít, nélküle nem tudunk élni

Sopron színei – légies akvarellek

| Huszár Judit | Kultúra

„Az a szeretet, amellyel minden soproni övezi városát, rányomja bélyegét a képzőművészetre is” – Csatkai Endre gondolata lehetne a mottója a hétvégén megnyílt Soproni akvarellek című kiállításnak. A tárlat a Festőteremben látható.

Megcsodálhatjuk, hogy milyen a Balfi út ősszel, láthatjuk az egykori gabona- és halpiacot, a Kistómalmot a zöld minden árnyalatában, sétálhatunk a Kolostor utcán – csak hogy pár képet villantsunk fel a Soproni akvarellek című kiállításról. A különleges tárlat a soproni akvarellisták műveit mutatja be a kezdetektől (1800-as évek) egészen napjainkig – összesen tizenhat alkotó munkásságán keresztül.

A kiállításmegnyitón elsőként Kóczán Péter, a szervező Pro Kultúra ügyvezetője köszöntötte a résztvevőket. Mint lapunknak fogalmazott: feladatuk, hogy eljuttassák minden emberhez azokat a kincseket, értékeket, amelyeket őseink hagytak ránk. Ehhez partnereket is találtak: a kiállításon látható képeket a Soproni Múzeum, a Soproni Evangélikus Egyházközség és magánszemélyek bocsátották a rendelkezésükre.

A különleges tárlat kurátora Szabó Attila volt, aki beszédében méltatta a soproni akvarellisták munkásságát. Mint fogalmazott, Sopron a művészetek városa, így az akvarelltechnikával készült alkotások is fontos részét képezik a város kulturális hagyatékának.

– Ezernyi kép és ezernyi szín – ezek a festmények testesítik meg a várost, ezek a képek mint építőkockák kialakítottak egy olyan különleges Sopron-hangulatot, amely vonzza az idelátogatókat. A festés létszükséglet, megtisztít, nélküle nem tudunk élni – fogalmazott megnyitó beszédében Kovács-Gombos Gábor. A festőművész kifejtette: Sopron és környéke mindig különösen inspirálta a művészeket. A falakon látható képek könnyednek ható, légies akvarellek – annak ellenére, hogy alkotóik számos történelmi és családi tragédiát éltek át.

A válogatás a soproni akvarellisták alkotásaiból április 6-ig látható, hétfő kivételével minden nap 10 és 18 óra között.

A rendezvényen közreműködött Marosszéki Tamás színművész, Jacsó Erika fuvola-, valamint T. Horváth József előadóművész. 

A kiállításon szereplő művészek: Anton Sigel (1763–1846)/ Steinacker Károly (1801–1873)/ Bielitz Margit (1893–1943)/ Soproni Horváth József (1891–1961)/ Wosinski Kázmér (1895–1967)/ Mende Gusztáv (1899–1963)/ Sterbenz Károly (1901–1993)/ Mühl Aladár (1902–1981)/ Gáspárdy Sándor (1909–1986)/ Szarka Árpád (1915–1993)/ Richly Emil (1913–1944)/ Rázó József (1926–1991)/ Giczy János (1933–2016)/ Gergácz Berta (1956–1993 / Grabner József (1940–)/ Gáspárdy Tibor (1960–)

Tekintse meg további képeinket!

Kapcsolódó cikkek