Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Tallózó

Tallózó

| Kultúra

Válogatás a korabeli sajtóból.

1961

Ünnepi hetek Sopronban

Kialakult a Soproni Ünnepi Hetek műsora. A június 23-i megnyitó ünnepély napján lottósorsolás lesz az Ady Endre Kultúrházban. Június 24-én, szombaton este fúvószenekari és énekkari hangverseny lesz a Beloiannisz téren. Nagy érdeklődésre tarthat számot a négy ízben megrendezendő szabadtéri hangverseny a Bányászati Múzeum Haydn-kertjében. Több „Soproni hangulat” című hangverseny szórakoztatja majd a vendégeket. Július 1-jén lesz a Liszt–Bartók nemzetközi versenyen résztvevő művészek soproni hangversenye. Július 8-án Fischer Annie lép fel a Soproni Szimfonikus Zenekar hangversenyén. Az Idegenforgalmi Hivatal tíz turistaszállást rendezett be az ünnepi hetek idejére. Ezekben ezernél több vendéget tudnak elszállásolni.

A helyi közlekedés is javul az ünnepi hetek alatt. Sopron az ünnepi hetek idejére négy farmotoros autóbuszt kap. A Vendéglátó Vállalat is erősen készülődik az ünnepi hetekre, ezért a Bástya kávéházat napközben is üzemeltetik, és itt is lehet majd étkezni.

Az ünnepi hetek idejére megnyílik a nagyközönség számára a Fabricius-ház. (Kisalföld)

1931

A kormányzó születésnapja

Horthy Miklós kormányzó születésnapja alkalmából csütörtökön délelőtt 10 órakor a budai várbeli helyőrségi templomban Hász István tábori püspök főpapi szentmisét tartott, amelyen megjelentek a társadalmi és közéleti előkelőségek és a tisztikar tagjai. Az ország többi városaiban és a községekben is mindenütt lelkesen és ünnepélyes keretek között ülték meg a kormányzó születésnapját. Sopronban lobogódíszt öltöttek a házak. Reggel zenés ébresztő volt. Ünnepélyes istentisztelet volt minden templomban, azután a házi­ezred díszszemléje következett. (Kis Újság)

1911

Nyári Rudi Sopronban

Június 17-én érkezik vissza Sopronba Nyári Rudi, és újból átvévén jó hírnevű zenekara vezetését, ezentúl naponta este az Erzsébet-kerti vendéglőben fog hangversenyezni. Ízletes ételek s jó italok, valamint figyelmes kiszolgálásról gondoskodni fogok. A nagyérdemű közönség szíves pártfogásáért esedezve maradok kiváló tisztelettel: Hodits Ferenc vendéglős. (hirdetés a Soproni Naplóban)

Összeállította: Pluzsik Tamás

Kapcsolódó cikkek

Őszintén az életről

Őszintén az életről

2024. 04. 10. | Szilágyi Andrea

Májustól kapható a könyvesboltokban Élő Csenge Enikő soproni születésű költő első verseskötete: az Apám országa című műben a főhős a létezés és az éle...