– Pass Andrea Eltűnő ingerek című drámáját rendezi, amelynek a középpontjában a halállal való szembenézés áll, szólhat-e mégis az életigenlésről a darab?

– Teljes mértékben. Mind a mai napig tabuként kezeljük ezt a témát, pedig nagyon fontos lenne erről beszélni. Ha az ember minden nap gondol arra, hogy ez egy átmeneti időszak a Földön, akkor talán jobban meg tudja becsülni az életet. Arra is szeretnék hangsúlyt helyezni, hogy miként tudjuk segíteni, támogatni szerettünket, amikor az már készül a nagy útra. Miként tudjuk a fókuszt magunkról áthelyezni a távozni készülőre.

– Szeretetteljes maximalistának vallotta magát egy helyen, mit jelent mindez szakmai szempontból?

– A munkában, azt hiszem, ez pontosan jellemez engem, ez alapján rendezek, tanítok. Pályámon először a Karinthy Színházban ­Moliére: A tudós nők című darabját rendeztem. Nagyon nagy lehetőség volt ez számomra, hiszen régóta dédelgettem már ezt a vágyat. Mérhetetlen alázatra tanított meg engem ez az első alkalom a színészek felé. Hiába vagyok én is színész, de addig nem mértem fel, hogy milyen elképesztő munkát fektetünk be egy-egy szerepbe, mennyire átadjuk magunkat a rendezőnek. Mindez óriási felelősség. Csakis teljes odaadással és belülről jövő szeretettel együtt működik a rendezés és a tanítás is számomra, de csak ezzel az attitűddel tudok kapcsolódni az engem körbevevő barátokhoz, társakhoz, emberekhez is.

– Működik ez a szeretetteljes maximalizmus saját magával szemben is?

– Talán a most kitörő nevetésem árulkodó: néha működik, az nagyon jó időszak tud lenni, néha meg egyáltalán nem. Önmagunk szeretése és elfogadása szerintem egy holtig tartó folyamat, amit minden ember gyakorol magában. Sok-sok traumával, sérüléssel érkezünk gyermekkorunktól kezdve, az már egy fontos lépés, ha ezeket felismerjük, elfogadjuk, azaz valamelyest rálátunk a „működésünkre”. Rá kellett jönnöm, hogy az állandó pörgés mellett időt kell szánnom a belső csöndre, a befelé figyelésre, én például bármilyen furán hangzik, de szeretek randizni magammal. Mondjuk, egyedülállóként ez nem is annyira nehéz…

– Ha már a magánéleti szálnál tartunk: gyermekei remekül boldogulnak az életben: fia, Dani nemzetközi jogásznak tanul, lánya, Flóra táncművész. Miképpen viselte, hogy kirepültek a családi fészekből?

– Nagyon nehéz volt számomra a Covid időszaka, ekkor bomlott fel a hosszú ideig tartó házasságom, és pontosan ebben az időszakban repültek ki a gyermekeim. Néha rettenetesen a gödör aljára kerültem. Emlékszem, hogy amikor hazafelé vezettem autóval Balatonfüredre, megláttam iskolatáskás gyerekeket, és bevillant: néhány évvel ezelőtt boldogan kísértem én is a gyermekeimet, most meg minden megváltozott… De ma már elmondhatom: minden szépen elrendeződött, nagyon boldog vagyok a felnőtt gyermekeimmel, elmondhatatlanul büszke vagyok rájuk.

Újabb premier: Szombaton mutatták be az Eltűnő ingerek című darabot a Liszt-központban. A drámát Kéri Kitty rendezte, és egy kamaszlány, valamint beteg édesapja történetét meséli el katartikus módon. 

Tekintse meg kvízünket!