Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Több mint egy múzeum
Fotók: Soproni Múzeum

„Célunk, hogy az épület mindig tele legyen emberekkel, programokkal”

Több mint egy múzeum

| Laklia-Szilágyi Andrea | Kultúra

Ahol a modernitás és a történelem találkozik – a Soproni Múzeumnegyed kialakításával nemcsak a Fő téri épületek újultak meg, hanem a programlehetőségek is bővültek. A tárlatok mellett előadásokat, sajtótájékoztatókat vagy akár esküvőket is tartanak a több száz éves falak között.

Ha egy múzeumra gondolunk, legelőször a „kiállítás” szó jut eszünkbe. Pedig ennél jóval több lehetőséget rejthet magában. – Tartottak már a múzeumnegyedben sajtótájékoztatókat, könyvbemutatókat, de házigazdái lehettünk a közelmúltban a női kosárlabda olimpiai selejtezőtornák sorsolásának is – kezdte Hadarics Dóra, a Soproni Múzeum marketingmenedzsere. – Szakmai előadásokon is részt vehetnek nálunk az érdeklődők, emellett igyekszünk változatos programokat nyújtani a hozzánk látogatóknak.

A finom ételeket és a jó borokat mindenki szereti – nem feledkeztek meg erről a múzeum munkatársai sem. – Népszerűek a gasztrotörténeti sétáink, melyek során az érdeklődők megismerkedhetnek a korábbi idők konyhai kultúrájával – folytatta Hadarics Dóra. – Különleges programunk még a Borlabirintus, mely során borkóstolással egybekötve járhatják végig a múzeumnegyed kiállításait vendégeink.

A gasztrokultúra egyre növekvő népszerűsége a múzeum munkatársainak figyelmét sem kerülte el. Terveik közt szerepel, hogy elindítanak egy főző workshopot, ahol a résztvevők újragondolhatják a több száz éves recepteket.

A múzeumnegyed kialakításakor új, közösségi terekkel is bővültek az épületek, rengeteg lehetőséget adva. – Tökéletes helyszíne lehetünk esküvőknek – folytatta Hadarics Dóra. – Külsős partnereink segítségével teljes körűen meg tudunk szervezni egy állófogadást akár a múzeum aulájában is. Vannak kisebb termeink is, melyeket a látogatók előtt zárva tartunk, de előzetes időpont-egyeztetéssel ezek is bejárhatóak, illetve bérelhetőek.

A szervezők nem csak azokat várják, akik örök hűséget fogadnának egymásnak. A múzeum remek helyszíne lehet céges rendezvényeknek, csapatépítőknek vagy családi eseményeknek. Kreatív fotózásra is van lehetőség – akár páros, akár családi képeket szeretnénk, különleges hátteret adhatnak hozzájuk a tárlatok vagy a külső helyszínek.

A múzeum minden korosztálynak igyekszik programokat nyújtani. – A kiállítások mellett múzeumpedagógiai órákat is tartunk, melyekre várjuk az óvodai és iskolai csoportok jelentkezéseit. Azonban nem csak az épület belseje rejt izgalmakat… A Várfal sétányon játszótérrel várjuk a legkisebbeket – ismertette a szakember.

Az országos rendezvénysorozatokból is „kiveszi” a részét a Soproni Múzeumnegyed – a múzeumok éjszakája minden évben sok látogatót vonz esti tárlatvezetéseivel, a múzeumok őszi fesztiválja pedig többek között színes programokkal és családi foglalkozásokkal várja az érdeklődőket több mint egy hónapon keresztül. – Mindig ötletelünk, próbálunk új dolgokat kitalálni. A kiállítások mellett közösségi tér is vagyunk a belváros szívében. Célunk, hogy az épület mindig tele legyen emberekkel – zárta Hadarics Dóra.

Tekintse meg további képeinket!

Kapcsolódó cikkek