Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Tücsöklakodalom

Tücsöklakodalom

| Munkatársunktól | Kultúra

Szarka Gyula Kossuth-díjas zeneszerző, előadóművész zenekaros mesekoncertjét, a Tücsöklakodalmat tűzte műsorra a Soproni Petőfi Színház. A gyerekbérletes előadás premierjét hétfőn tartották.

Az előadásban Molnár Anikó és Papp Attila színművészek is részt vesznek. A rendező a Jászai-díjas Pataki András, a dramaturg Németh Ervin, a koreográfiát pedig Sipos Ferenc állította össze. Az első előadás előtt tartott színházi sajtónapon Pataki András elmondta: a népdalfeldogozásokra épülő, a széles körű együttműködés keretében létrejött produkció egész márciusban műsoron lesz. Ezt követően pedig országjárásra indulnak.  

Szarka Gyula kiemelte: van igény az olyan jellegű, gyermekeknek szánt színpadi művekre, amelyekben megjelenik a népzene, annak átdolgozása, valamint az egyetemes magyar kultúra. Fő céljuk, hogy már kiskorban megszerettessék a színházat.

A mostani műsorban nem csupán a zene lesz a főszerepben, hanem megismerkedhetnek a gyerekek a lakodalmi szokásokkal – követve a Tücsökvőfély és a Tücsöknyoszolyólány vendéghívogató útját egészen a mulatságig –, és természetesen a közös éneklés sem maradhat el.

Tekintse meg további képeinket!

Kapcsolódó cikkek

Őszintén az életről

Őszintén az életről

2024. 04. 10. | Szilágyi Andrea

Májustól kapható a könyvesboltokban Élő Csenge Enikő soproni születésű költő első verseskötete: az Apám országa című műben a főhős a létezés és az éle...