Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  

Új vezető karmester

| Munkatársunktól | Kultúra

Új vezető karmesterrel, Ober­­frank Péterrel készül a következő évadra a Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar.

Ober­­frank Péter Liszt-díjas, érdemes művész személyében a Soproni Petőfi Színház zenei vezetője júliustól bekapcsolódik a 188 éves szimfonikus zenekar munkájába is. Az első közös hangversenyük november 1-jén lesz, amikor Mozart Requiemjét adják elő. Már alakul az újévi koncert műsora is, valamint a Koraesti bérletben és egy új, önálló sorozatban is találkozhat a Magyar Állami Operaház karnagyával a soproni közönség.

– Az elmúlt években arra törekedtünk, hogy újrapozicionáljuk a zenekart, és nemzetközileg elismert vendégművészek, vendégkarmesterek és szólisták segítségével visszakerüljünk az ország és a régió kulturális vérkeringésébe – mondta el Kóczán Péter, a zenekar művészeti vezetője. – Oberfrank Péter a 2017/18-as évad­­ban több koncertre is elígérkezett hozzánk, és az új produkciók betanulásában is számíthatunk a segítségére.

Jövőre ismét külföldre utazik a zenekar: az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával egy fontos németországi meghívásnak tehet eleget az együttes 2018 nyarán. A ba­­jorországi Bayreuth amellett, hogy a Richard Wagner által megálmodott Ünnepi játékok otthona, egyben Liszt Ferenc végső nyughelye is, több szempontból is fontos tehát ez a turné a Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar számára.

A 2017/18-as évadra június 9-ig válthatók kedvezményes Koraesti bérletek, a Liszt-bérleteket pedig május 29-től lehet meghosszabbítani.

Kapcsolódó cikkek

Őszintén az életről

Őszintén az életről

2024. 04. 10. | Szilágyi Andrea

Májustól kapható a könyvesboltokban Élő Csenge Enikő soproni születésű költő első verseskötete: az Apám országa című műben a főhős a létezés és az éle...