Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Újra Kórusünnep
Fotó: Soproni Téma-archívum

Újra Kórusünnep

| Pluzsik Tamás | Kultúra

A soproni és környéki kórusok lelkesen készülnek a 4. Soproni Kórusünnepre. A járványügyi helyzet után végre ismét szabadon szárnyalhat a kórusmuzsika június 19-én, vasárnap kora délutántól késő estig ezúttal két helyszínen.

– Idén az „Újra együtt!” mottót választottuk, hiszen tavaly csak kevesebb kórus tudott csatlakozni a rendezvényhez a pandémia miatt, most viszont nagy öröm számunkra, hogy tíz kórus muzsikáját élvezheti a közönség – mesélte Bognár László szervező. – Két helyszínre várjuk majd a zeneszerető közönséget. 14 órától az evangélikus templomban kezdődik a program. Az első koncert a Kocsis-Holper Zoltán és a Kórus Spontánusz által szervezett Avizó Karvezető Kórus záró hangversenye is lesz a Kórus Spontánusz fellépésével, ezt követően a kórusünnep másik két résztvevője folytatja az egyházzenei koncertet a templomban.

A Kórusünnep 16 órától a Lenck-villa különleges miliőjű kertjében, az árnyas fák alatt folytatódik. A helyszín már tavaly is nagy sikert aratott a kórusmuzsika kedvelői körében: az üde zöld környezetben este kilencig élvezheti a közönség az egymást követő kórusok produkcióját. A hallgatóságot igazi stíluskavalkád várja majd, a gospeltől a klasszikus kórusmuzsikán át a népdalokig sok minden felcsendül majd a Kórusünnepen. Idén az eddigi fellépők mellé újak is csatlakoztak, így a soproni zeneiskola tanáraiból nemrégiben alakult Gioia Della Musica kórus, illetve a szervezők régi vágya válik valóra azzal, hogy a Goldmark Énekegyüttes is ott lesz a rendezvényen. A soproni és a Sopron környéki kórusok bemutatkozása után a záró koncerten este fél nyolctól a ­Jazzation elnevezésű együttes lép színpadra. A formáció fő profilja a dzsessz, de a világ népzenéiből is merít, virtuóz feldolgozásai és saját szerzeményei itthon és külföldön egyaránt óriási sikert aratnak.

A gyerekek a szabadtéri Kórusünnepen zenei játszóházban töltekezhetnek, a parkban zenei tárgyú kirakodóvásár is várja a látogatókat. Akik karszalaggal rendelkeznek, azok a csodálatosan felújított Lenck-villát, illetve a Mestermű: Polgári életvilág és kézművesség a 19. század végi Sopronban című kiállítást is megtekinthetik.

A programokról bővebb információ a korusunnep.hu weboldalon érhető el. 

Kapcsolódó cikkek