Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Világsztárok érkeznek Sopronba

Világsztárok érkeznek Sopronba

| Munkatársunktól | Kultúra

A Sopron FolkFest tánctalálkozóval kezdődik a Soproni Ünnepi Hetek (SÜH) összművészeti fesztivál június 16-án a leghűségesebb városban.

Pataki András, a Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. igazgatója a programokat ismertető barlangszínházi sajtótájékoztatón elmondta, hogy a hatvanadik SÜH gazdag, színes rendezvényekkel várja a közönséget és minden híreszteléssel ellentétben az eseményekre, a fertőrákosi előadásokra is kaphatók még jegyek. Az összművészeti fesztivál ezúttal is a FolkFest tánctalálkozóval indul.

Sipos Ferenc, a Soproni Pendelyes Kulturális Egyesület vezetője FolkFest egyik házigazdája örömét fejezte ki, hogy a három napos táncos kavalkád keretében a helyi csoportok mellett felvidéki együttes is érkezik hozzájuk. A házigazda soproni táncegyüttesek mellett a győrújbaráti Csobolyó Táncegyüttes, a dunaszerdahelyi Csallóközi Néptáncegyüttes és a somorjai Csali táncegyüttes is fellép a Fő téren. 

Kóczán Péter a Pro Kultúra Sopron kulturális csoportvezetője a színes kínálatból kiemelte, hogy a Koncertek a szabadban nevű sorozat keretében június 25-től vasárnaponként 18 órától a Várisi zenepavilon és az Erzsébet-kerti zenepavilon ad helyet különböző műfajokban játszó együtteseknek. A két helyszínen felváltva szerveznek zenés esteket a nyári hétvégéken szeptember 3-ig. Természetesen ismét megtartják a kedvelt Tündérfesztivált és szerveznek kiállításokat, hangversenyeket is. 

A Liszt teraszon a VOLT Fesztivál ideje alatt zongoramuzsika és mindennap más-más soproni borászat kóstolói várják az érdeklődőket a Liszt Központ épülete előtt. A hangszerek mögött Gayer Mátyás, Kónyai Tibor, Pozsár Máté, Szabó Máté, Varga Gábor, Váradi Albert ül majd. Ezeken a napokon délután három órától bábszínházi előadások is várják a kicsiket. Az egyetemen június 23-án Kodály emlékkoncertet tartanak a Kórus Spontánusz, Árvayné Nezvald Anett hegedűs, Horváth Ábel zongorista közreműködésével. Vezényel: Kocsis-Holper Zoltán. Másnap pedig a fertőrákosi barlangszínházban Egy kis éji zene címmel Kóczán Péter vezetésével a Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar tagjai adnak koncertet Szent Iván éjjelén. Műsorukon Mozart-, Mascagni- és Bartók-művek szerepelnek. 

Tárlatokban is gazdag lesz idén a SÜH. A Munkácsy teremben nyílik június 16-án a VOLT ART csoportos kiállítás, amely egy hónapig látható. A Telekom VOLT Fesztivál az elmúlt 25 évben a fő zenei profil mellett mindvégig törekedett arra, hogy a kortárs képzőművészet is teret kapjon vagy a fesztivál területén, vagy Sopron reprezentatív kiállítótereiben. Idén a Pro Kultúra Sopron Munkácsy termébe mindazokat a képzőművészeket meghívták, akik az elmúlt években már kiállítottak. A meghívott művészek sora illusztris: ef Zámbó István, feLugossy László, Győri Márton, Magyarósi Éva, drMáriás, NEM MI VOLTUNK! CREW, Sinkovics Ede, Soós Nóra, Szurcsik József, Töttös Kata, Verebélyi Diána és Wahorn András. A kiállításhoz kapcsolódva Sopronban is bemutatják a SOHAVÉGETNEMÉRŐS TÖRTÉNETEK WELLHELLO-RA című fotókiállítást. A Festőteremben június 21-én nyílik Baksai 60 címmel Baksai József festőművész tárlata. 

Szakrális eseményeket is rendeznek idén a SÜH keretében. Mennyek királynéja címmel Nagyboldogasszony napi Szűz Mária kiállítást és előadást szerveznek a Liszt Központban és a Munkácsy teremben augusztus 7. és 21. között. A kiállított műalkotások a világ minden tájáról, jelentős részben ismert Mária-kegyhelyekről származnak. Gera Olga a gyűjtemény őrzője augusztus 8-án és 15-én tárlatvezetést tart. Kísérőprogramként augusztus 15-én Pitti Katalin operaénekes és Hegedűs Valér zongoraművész lép fel, Molnár V. József néplélek- és néprajz-kutató pedig előadást tart Nagyboldogasszonyról. 

Tóth Éva, a soproni önkormányzat gazdasági bizottságának az elnöke a sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy a SÜH a város életének az egyik legfontosabb rendezvénysorozat és természetes, hogy az önkormányzat támogatja a rangos eseményt. Ahogy megfogalmazta,a kedvelt fesztivál a Pro Kultúra tevékenységei közül a legszélesebb közönségrétegnek biztosít programokat, szabadtéri rendezvényeket a műfaji sokszínűség jegyében. Fontos az, hogy a város is segítse ezt a küldetést, megköszönje a közönség érdeklődését, a művészeknek pedig a teljesítményt, amelyet a kultúra szolgálatába állítanak. 

A barlangszínházi sajtóeseményre eljöttek az Aida című musical főszereplői:Stéphanie Schlesser, Vastag Tamás, Füredi Nikolett, Papp Attila, akik beszéltek a szerepeikről, a próbafolyamatról, az eddig elvégzett munkáról és arról, hogy az egész stáb nagy izgalommal várja a bemutatót. 

Pataki András rendezésében mutatja be a Soproni Petőfi Színház Elton John – Tim Rice művét először június 15-én a Fertőrákosi Kőfejtő és Barlangszínházban. Az előadás nyitja az idei barlangszínházi szezont, kimondottan ennek a játszóhelynek az adottságait, atmoszféráját figyelembe véve alakítják ki az egyiptomi kultúra monumentalitását idéző díszlet- és látványvilágot. A produkció létrehozásában mintegy százan vesznek részt, a népszerű slágerek zenekaros kísérettel szólalnak meg, a zenei vezető és karmester Oberfrank Péter Liszt-díjas, érdemes művész. A darab díszlettervezője és koreográfusa Szakál Attila, aki a 2007-es magyarországi, székesfehérvári ősbemutatónak volt a társkoreográfusa. Az ő javaslatára került be a produkcióba a Franciaországban élő Stéphanie Schlesser, akinek édesanyja magyar származású, édesapja luxemburgi. Az énekesnő vállalta azt, hogy magyarul adja elő az előadás dalait. A barlangszínházi nyitány után látható a produkció az elkövetkezendő három napban, valamint ráadásként június 30-án és július 1-jén is. 

Az Aida mellett az idei szezon nagy meglepetése és különlegessége, hogy a barlangszínházban koncertezik a szeptember 30-ai nagyszabású záróesten Stanley Jordan, a nemzetközi jazzélet egyik nagy sztárja, legendája, aki mellett a világ egyik legjobb dobosának tartott, lövői születésű Horváth Kornél, valamint a szintén világklasszis basszusgitáros, Christian Galvez és Dörnyei Gábor dobos lép színpadra. A négy művész az amerikai, a brazil, az afro és az európai zenekultúrából merítve hoz létre izgalmas zenét, és nyújt a közönségnek egyedülálló élményt. 

Horváth Kornél elmondta, igazi világpremiert láthat a közönség Fertőrákoson, Stanley Jordan kimondottan az egyedülálló barlangszínházi helyszín miatt vállalta, hogy eljön Magyarországra. Különleges, egyedülálló és megismételhetetlen koncertélményt ígér a fellépése, melynek keretében játszik majd Bartók Béla és Jimi Hendrix számot is. 

Horváth Kornélt 2016-ban a világ legjobb ütőhangszeresének választotta a rangos brit Rhythm zenei magazin internetes oldala, a Musicradar.com egy szavazás után. A zenész örül, hogy szűkebb hazájában ezzel a koncerttel is megköszönheti mindezt a közönségnek. 

A Fertőrákosi Barlangszínházban szeptember végéig 32 előadásnapon 17 féle produkciót láthat a közönség. Hétvégenként mások mellett a Madách Színház Macskák című musicaljét, az Operettszínház Abigél és Mágnás Miska című előadásait, a Pesti Magyar Színház A muzsika hangja és a Van, aki forrón szereti című darabját, a Játékszínből pedig A szőke ciklon című darabot mutatják be. Verdi Nabuccóját olasz nyelven a Kassai Állami Opera viszi el Fertőrákosra, a Cigányprímás című operettet pedig magyar és német nyelven lehet megtekinteni a Soproni Petőfi Színház és az Operettvilág Együttes produkciójaként. Július végén a Gyöngyhajú lány balladája című táncos darab lesz látható az Omega együttes dalaira építve. Az Experidance és a 100 Tagú Cigányzenekar szólistái A fergeteges című estjükkel mutatkoznak be a barlangszínházban, ahol fellép Udvaros Dorottya, Hernádi Judit és Demjén Ferenc is. A Queen életműve előtt pedig a Budapest Jazz Orchestra, Wolf Kati, Csordás Levente és Kocsis Tibor tiszteleg. A Páneurópai Piknik évfordulóján, augusztus 19-én Bolero címmel ünnepi hangversenyt tartanak a Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar közreműködésével.

Tekintse meg további képeinket!

Kapcsolódó cikkek

Most vagy soha!

Most vagy soha!

2024. 03. 20.

Március 14-től látható a mozikban a Most vagy soha! című romantikus kalandfilm március 15-éről és hőséről, Petőfi Sándorról.

Monumentális alkotás

Monumentális alkotás

2024. 03. 20. | Kóczán Bálint

Nagyszabású élő koncertre készül Sárdy Barbara március 25-én az evangélikus templomban. A soproni előadóművész, zeneszerző magyar költők istenes verse...