Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
A lehetőségek időszaka
Varga Judit baráti meghívásra érkezett Sopronba, ahova saját bevallása szerint mindig szívesen jön. Fotó: Filep István

„Mindennel támogatjuk, hogy családban élni könnyű legyen”

A lehetőségek időszaka

| Munkatársunktól | Panoráma

– A magas átoltottságnak, a magyar polgárok fegyelmezettségének köszönhetően hazánkban az európai átlagnál 1,5 hónappal korábban indult újra az élet – mondta Varga Judit igazságügyi miniszter a Soproni Témának.

– Egy hosszú, megterhelő időszakon vagyunk túl. Hogyan értékeli a kormány vírus elleni védekezését, európai összehasonlításban hogy állunk?

– A világjárvány kitörésének első percétől kezdve a magyar kormány legfontosabb célja a magyar emberek életének, egészségének a védelme, a Covid okozta gazdasági károk minimalizálása volt. Az intézkedéseket már tavaly ősszel bírálták Brüsszelben, holott ugyanazt tettük, mint bármely más felelős kormány Európában. A vakcinák beszerzésének időszakában a kritikus hangok sajnos újra felerősödtek. Ekkor is egyértelmű volt a kormány célja: minél hamarabb átoltani a lakosság minél nagyobb arányát. Ha a tényeket nézzük, akkor körülbelül 1,5 hónappal járunk Európa előtt, mi már szabadabban élünk. Ezeket a fantasztikus eredményeket nem tudtuk volna elérni, ha nem ennyire fegyelmezettek, nem ennyire együttműködőek a magyar állampolgárok. Fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy Magyarország részt vett a központi uniós vakcinabeszerzésben, de emellett (ahogy más országok is megtehették volna) újabb forrásokat is keresett, hogy minél előbb oltóanyaghoz jusson. A keleti vakcinák segítségével sikerült sokkal hamarabb legyőzni a vírust. Köszönet jár mindazoknak, akik a védekezésben dolgoztak, emberéletet mentettek, oltóanyagot szállítottak, vagy épp az áruházakban töltötték fel a polcokat. Nélkülük nem sikerült volna!

– Ezekben a napokban érjük el az 5,5 millió beoltottat. Hogyan tovább, megnyugodhatunk?

– Nem tudjuk elégszer hangsúlyozni, hogy nem állhatunk meg. Az a cél, hogy minél több ember be legyen oltva, hiszen aki nincs, az elkaphatja a vírust. Vakcina van bőven, bármiből lehet választani. Jó érzés most újra együtt lenni, mindenki örül a nyárnak. Ugyanakkor meg kell erősíteni az országot! A világban a veszélyek megszaporodtak, nemcsak a pandémia miatt, az adatok szerint a mediterrán térség mellett a Nyugat-Balkánon is felerősödött a migrációs hullám. Nem véletlenül foglalkozott ezzel az európai csúcs a múlt héten. Itthon nagyon fontos cél, hogy a családokat erősítsük. Mindennel támogatja a magyar kormány, hogy családban élni könnyű legyen, jó legyen, ezért Orbán Viktor bejelentette, hogy ha az 5,5 százalékot eléri a GDP-növekedés, akkor a befizetett személyi jövedelemadót visszakapják a családok. Sok olyan lehetőség áll Magyarország előtt, ami az átoltottságnak köszönhető. Fontos, hogy ezekkel éljünk, megerősödjenek a magyar kkv-k, a vállalkozói szektor is.

– Többször említette a szabadabb életet, ennek egyik jó példája a foci Eb. Mit gondol, mit adott ez most az országnak?

– Nagyon büszkék lehetünk a válogatottra, feltette újra a foci világtérképére Magyarországot. Nem kellett letérdelnünk és nem is fogunk semmilyen okból senki előtt. Felemelő érzés volt együtt szurkolni, ez lelkesítően hat a fiatalokra is. Azt hiszem, ez különösen fontos volt most, a vírushelyzet után.

Kapcsolódó cikkek