Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
A negyedik szülinap az első
Kretti Kornél édesanyjával, Nórával – a kisfiú február 29-én lesz négyéves Fotó: Griechisch Tamás

A negyedik szülinap az első

| Huszár Judit | Panoráma

Már visszaszámol, annyira várja a születésnapját Kretti Kornél. A kisfiú 2016-ban jött világra, mégis ez lesz az első „igazi” születésnapja. Hogy miért? 2016 szökőév volt, Kornél pedig február 29-én sírt fel először...

Vidáman mutatja a játékait Kretti Kornél. Előhozza a rendőr, börtönőr figurákat, aztán még a tűzoltó jelmezét is felpróbálja. A kisfiú már nagyon várja a negyedik születésnapját, azt mondta, hogy csokitortát kért, fényképezőgépet és motort. – Február 21-re voltam kiírva, így eleinte egyáltalán nem foglalkoztunk azzal, hogy 2016 szökőév – emlékezett vissza Kornél édesanyja, Krettiné Németh Nóra. – Aztán ahogy teltek a napok, és nem indult meg a szülés, úgy lett egyre nagyobb esélyünk a különleges dátumra. Végül Kornél február 29-én este 8 óra 5 perckor született, úgy tudom, hogy vele egy napon még másik két kisfiú jött a világra itt, Sopronban.  

A mai értelemben vett szökőév egyidős az 1582 októberében bevezetett Gergely-naptárral. A tudósok felismerték, hogy a naptár és a csillagászati időszámítás között eltérés van, egészen pontosan 5 óra és 48 perc. Így négyévente bevezették a szökőévet és vele együtt a szökőnapot. 400 év alatt 97 szökőév van, ugyanis a százzal osztható évek közül csak az a szökőév, amelyik osztható 400-zal is. (Tehát 1700, 1800, 1900 nem volt szökőév, de 2000 igen). A naptárban február 24-ét jelölik szökőnapként, az összes névnap pedig ehhez képest elcsúszik. A február 24-i Mátyás napja is eltolódik, amit a köznyelv Mátyás ugrásaként ismer.

De visszatérve Kornélra: az idei lesz az első „igazi” születésnapja, az előző években február 28-án és március elsején ünnepeltek. Most február 29-én, szombaton fújja el a gyertyákat a tortán, a tervek szerint még játszóházba is elmennek… 

Február 29-én születtek: Szombaton lesz 44 éves Kovács Katalin olimpiai bajnok kajakozó, a „kajakkirálynő”, 128 éve ezen a napon született Boldog Apor Vilmos vértanú, győri püspök, és 1912. február 29-én látta meg a napvilágot Alfonzó. Az egyetlen ismert ember, aki február 29-én született és ugyanezen a napon halt meg Sir James Wilson, Tasmánia miniszterelnöke volt a 19. században.

Kapcsolódó cikkek