Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
A nemzet egysége
Novák Katalin köztársasági elnök (j) látogatókkal a Sándor-palota teraszán a beiktatását követően. Fotó: MTI – Koszticsák Szilárd

„Védjük a teremtési rendet és a teremtett világot”

A nemzet egysége

| Panoráma

Beiktatták Novák Katalint, Magyarország első női köztársasági elnökét. Az ünnepség ökumenikus istentisztelettel kezdődött a Kálvin téri református templomban, majd a Kossuth téren folytatódott.

A katonai tiszteletadást, majd Balázs János és tanítványa zongorajátékát követően beszédében az új köztársasági elnök köszöntötte „a világ összes magyarját”, és megköszönte „a megválasztásával kifejezett bizalmat”.

Novák Katalin úgy fogalmazott: együtt vagyunk itt, Európa szívében, az ország fővárosában, a Kárpát-medence közepén, a nemzet főterén, de együtt vagyunk abban a szándékban és akaratban is, hogy a magyaroknak a huszadik század erkölcsi megrendüléshez vezető évtizedei után a huszonegyedik században jobb, szebb, békésebb, gazdagabb és biztonságosabb életet teremtsünk.

Az államfő tíz pontba szedve ismertette az ukrajnai háborúval kapcsolatos gondolatait. A putyini agresszió elítélése mellett kijelentette: Magyarország örökre nemet mond a Szovjetunió visszaállítását célzó minden törekvésre. A magyarok békét akarnak – mondta, követelve a háborús bűnök kivizsgálását és megbüntetését. Magyarország nem semleges, „az ártatlan áldozatok és az igazság oldalán állunk”, az EU és a NATO tagjaként vállalt kötelezettségeinek Magyarország eleget tesz.

Novák Katalin közölte azt is: Magyarország nem mond le szuverenitásáról, támogatja Ukrajna csatlakozását az európai országok közösségéhez. Úgy fogalmazott: Magyarország kész áldozatot hozni a békéért, és nem akadályozza szövetségesei áldozathozatalát, de nem egyezik bele olyan döntésekbe, amelyek nagyobb áldozatot követelnek a magyaroktól, mint amekkora fájdalmat okoznak az orosz agresszornak. A béketárgyalások folytatása érdekében közvetítő szerepet ajánlott fel, és kiállt az ukrajnai magyarság érdekeiért is.

Az újonnan megalakult Országgyűlés képviselőinek figyelmét arra hívta fel, hogy becsüljék meg a bizalmat, tiszteljék a demokratikus törvényhozás alkotmányos kereteit, törekedjenek a nemzet javát szolgáló döntések meghozatalára.

– Védjük a teremtési rendet és a teremtett világot! – mondta, felhívva a figyelmet a nagycsaládok, a főállású szülők, az örökbefogadók és a gyermekeikről egyedül gondoskodók támogatásának fontosságára.

A program nyílt délutánnal folytatódott a köztársasági elnök hivatalában, a budavári Sándor-palotában.

Novák Katalint március 10-én választotta meg köztársasági elnöknek az Országgyűlés, ő a hatodik államfő a rendszerváltás óta.

(Forrás: mti) 

Kapcsolódó cikkek