Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
A versenyjog szakértője
A lyoni diákoknak most online tart órákat dr. Szilágyi Pál Fotó: Filep István

A versenyjog szakértője

| P. Horváth László | Panoráma

A koronavírus-járvány miatt kényszerből az interneten keresztül, Sopronból oktatja dr. Szilágyi Pál a lyoni egyetem (ugyancsak a saját otthonaikban lévő) hallgatóit. Két tantárgya az európai belső piac joga, valamint a versenyjog.

Idén ősszel immár a harmadik szemeszterét kezdte meg a franciaországi lyoni egyetem óraadójaként a soproni dr. Szilágyi Pál. 

– A jogi diplomámat a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen szereztem – mondta lapunknak dr. Szilágyi Pál. – Aztán docensként ott maradtam, és közben a Kelet-Európára fókuszáló Versenyjogi Kutatóközpont igazgatója lettem. A két intézmény hagyományosan jó kapcsolatokat ápol egymással, innen jött a felkérés, hogy legyek óraadó a francia egyetemen. Az ottani mesterszakos hallgatóknak a fő szakterületemet, az európai belső piac jogát, valamint a versenyjogot tanítom angol nyelven. A résztvevők nemzetisége változatos: vannak francia, mexikói, német, osztrák növendékeim. Ebben a koronavírus-járványos időszakban most személyesen nem lehet órákat tartani. Így most az oktatás az online térben történik.

Dr. Szilágyi Pál kiemelte: a kapcsolata a joggal messzire nyúlik vissza. Még a 2000-es évek elején az unokabátyja, dr. Szilágyi György budapesti ügyvéd sugallatára választotta ezt a szakterületet.

– A koronavírus sokak mellett a mi családunk életét is felforgatta – tette hozzá. – A családi vállalkozásként üzemeltetett hotelünk most nem fogadhat turistákat, az étterem azonban üzemel. Így megtörténik, hogy a délelőtti oktatás szünetében, délben ételfutár vagyok, és kiszállítom a megrendelt ebédet. Délután ismét tanítás, majd a napot a hotel ügyeinek intézésével zárom. Arra azonban ügyelek, hogy jusson idő a családomra, a gyermekeimre.

Kapcsolódó cikkek