Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Állatvédelmi licit
Fotóillusztráció

Művészek bevonásával gyűjtenek

Állatvédelmi licit

| Munkatársunktól | Panoráma

Rendhagyó akciót indított a Soproni TIT. A társaság képzőművészek, tehetséges diákok és fotósok jelentkezését várja – az ő alkotásaikat árverezi el, a bevételt pedig az állatvédőknek ajánlja.

– Álmodtunk egy nagyot a Soproni TIT-ben, és alkotásra hívtuk a soproni és Sopron környéki képzőművészeket, tehetséges diákokat, lelkes fotósokat, alkalmazott művészeket, hogy egy-egy „állati” remekművel, állatos fotóval járuljanak hozzá gyűjtésünkhöz – kezdte Varga-Ley Szilvia, a Soproni TIT ügyvezetője. – Nagyon örülünk, hogy a felhívásunkra azonnal jelentkezett Sárközi Évi festőművész is Budapestről, aki szintén adott egy képet.

A soproni művészek sem tétlenkedtek, többen felajánlották már az alkotásaikat, hogy támogassák a nemes célt. Az akció még nem zárult le, az érdeklődők egészen március 18-ig felvehetik a kapcsolatot a Soproni TIT munkatársaival, és csatlakozhatnak a gyűjtéshez.

A festményeket, fotókat hamarosan bárki megvásárolhatja, a bevételből a soproni állatvédőket és segítőiket (Molnár Irén, Soproni Állat- és Természetvédők Egyesülete, Nektek Ugatunk Állatvédő Egyesület, MacskAngyal Cicamentő Alapítvány, Soproni Madármentők Alapítvány) támogatják.

– Licitálni április 1. és 30. között a Soproni TIT facebook-oldalán lehet – folytatta Varga-Ley Szilvia. – Fontosnak tartottuk az ügy felkarolását, azoknak a megsegítésére gyűjtünk, akik ebben – a néha kegyetlen – világban talán a legvédtelenebbek. 

Kapcsolódó cikkek