A középkorban a céhes kézműves legények vándorlásával kapcsolatban az volt a kialakult szokás, hogy az útjukba eső városokban felkerestek néhány nevezetes látnivalót, bizonyságául annak, hogy valóban ott jártak. Sopronban 3 bizonyságjegyet sorol fel Korabinsky János Mátyás (1740–1811) tanár és térképész 1786-ban megjelent lexikonjában: a várfalon elhelyezett szűzlányfejet, az Előkapu átjárója alatt lévő zöld követ és az Újteleki kapunál (a mai Ferenczy János és Kossuth Lajos utca találkozásánál) álló habán házat, mely kiállta a tűzpróbát. Az épületben jelenleg a sportfelügyeleti csoport működik.

Taschner Tamás idegenvezető a legendát elmesélte Kuslics Péter barátjának, aki igazi romantikus alkat lévén úgy vélte: maradandó emléket kell állítani a történelem kalandos lenyomatainak. Mindebben meglátta a misztikumot, a rejtélyt, amely újabb izgalmas szeletét villantja fel Sopron gazdag történelmi múltjának.

A szűzlányfejhez kapcsolódik a város alapítását elmesélő soproni szűzlány legendája, a stilizált fej napjainkban a Várfal sétány Lenck-átjárónál található szakaszánál látható. A zöld kő kékeszöld színű, Magyarországon szinte csak az Alpokalján előforduló, ritka, kristályos ásvány. A kő másolatát ma az Előkapu beton boltívénél találhatják a látogatók, az eredeti pedig a Fabricius-ház régészeti kiállításában van.

Sopron szabad királyi város három bizonyságjegyének egyike volt a most emléktáblával ellátott habán ház, amelynek helyét és mibenlétét sokáig nem ismerték, csak hosszú évtizedek után sikerült megfejteni a név eredetét. A habán ház 1780-ban a városfalakon kívül épült fel, de már több mint 200 éve nem áll. A ház tűzállóságát a folyékony agyagba mártott szalmából készített zsúptető adta. A habánok messze földön híres ónmázas kerámiájából több darab is megcsodálható a Soproni Múzeumban.

A Borsodi Zsuzsa soproni keramikus által a habán kerámiák stílusában elkészített emléktáblát Magas Ádám önkormányzati képviselő és Kuslics Péter ötletgazda avatta fel, miközben a közönség Fodor Gábor fuvolaművész játékában gyönyörködhetett.

A habánokról – más néven anabaptistákról – a XVI. század eleje óta emlékeznek meg a krónikák. A Bibliából leszűrt hitelvek és iránymutatások alapján kisebb-nagyobb településeket hoztak létre, melyekben vagyonközösségben éltek, csendes, befelé forduló életük a vallásos szemlélődés és a munka szolgálatában állt, tiltották az erőszakot, a fegyverforgatást, vezetőiket választották. Minden olyan foglalkozást űztek, amely nem ellenkezett hitelveikkel, soraikban volt kőműves, ács, késes, de ők adták a magyar főúri udvaroknak az orvosokat, bábákat, patikusokat. Jelentős számban előfordultak közöttük fazekasok, akik ónmázas fehér edényeket készítettek.