– Gratulálunk a kitüntetéshez, mit kell tudnunk róla?

– Dr. Unger Emil (1926–1999) kutatóorvos, az Országos Sugárbiológiai és Sugáregészségügyi Kutató Intézet tudományos munkatársa volt, kedvtelésből foglalkozott numizmatikával. Ennek köszönhetően született meg az éremgyűjtők számára megkerülhetetlen alapműve, a több kiadást is megért, háromkötetes Magyar Éremhatározó. A díjat húsz évvel ezelőtt az özvegye alapította.

– Mint a kitüntetés átadásakor is elhangzott, ön a bányapénzekkel foglalkozik, amiről keveset lehet hallani.

– Igen, mert az egyszerű külsejű bányapénzek soha nem tartoztak és ma sem tartoznak a széles körben ismert múzeumi gyűjtemények közé. Ennek több oka is van: nem nemesfémből készültek, és kevés maradt meg, ezért még a gyűjtők számára is nehezen elérhetők. A témával először az egyetem elvégzése után első és ez idáig utolsó munkahelyemen, a Központi Bányászati Múzeumban kerültem kapcsolatba, ahol olyan bányapénzgyűjtemény található, melyet csak a Magyar Nemzeti Múzeum Éremtárának gyűjteménye előz meg.

– Mire használták a bányapénzeket?

– A bányapénzekkel csak a bánya kantinjában lehetett fizetni. A bányatulajdonos a munkabér jelentős részét nem a „hivatalos” ezüstpénzben, hanem az általa kibocsátott bányapénzben adta, s ezzel lényegében röghöz is kötötte a munkását. A bányapénzek távoli rokona volt az úgynevezett sörtikett, ami szintén természetbeni juttatásként szolgált, de ezzel csak a gyár saját termékét lehetett megvásárolni.

– Mikor bocsátották ki az első bányapénzt?

– A jelenleg ismert legkorábbi bányapénzre vonatkozó dokumentum 1581-ből származik. Ebben Kubinyi Kristóf bányatulajdonos bócai (Királybóca – Vyšná Boca, Szlovákia) bányájához kér engedélyt a bányapénz használatára az udvari kamarától. Az irathoz mellékelt három bányapénzt, melyek közül az 1548-as évszámú szomolnoki bányapénz a jelenleg ismert legkorábbi darab egész Európában.

Dr. Szemán Attila és egy bányapénz – ezekkel a bánya kantinjában lehetett fizetni. Fotó: Pluzsik Tamás