Háromnyelvű, egyszívű táj
2025. 04. 30. | Kóczán BálintSopron német ajkú polgárainak kitelepítéséről emlékeztek meg vasárnap délután az evangélikus templom melletti emlékműnél.
Sajátos varázs, izgalmas történelem, mesélő műemléki házak, üde erdei környezet: csak néhány azok közül a jellemzők közül, amelyek Sopront idézhetik. Sorozatunkban a városhoz kötődő, közismert emberek vallanak soproniságukról. Ezúttal Kósa Istvánt, a Sopron Városi Szabadidősport Szövetség elnökét kérdeztük.
– Miskolcon születtem, innen vezetett az utam öt és fél évtizeddel ezelőtt Sopronba – kezdte Kósa István. – A Bükk hegység meghatározó maradt számomra, amely lehetőséget nyújtott gyermekkoromban a tájfutásra és a síelésre. Ezek aztán fontos kapcsolódási pontokat jelentettek akkor, amikor friss diplomásként, pályakezdő mélyépítő szakemberként Sopronba költöztem. 1969 novemberének egyik estéjén érkeztem a városba: csodaszép csillagos ég fogadott hűvös, szeles idővel, és olyan friss levegővel, hogy azt éreztem, harapni lehet. Ez a frissítő érzés mind a mai napig élénken él bennem. Már a legelső napokban ráfeledkeztem a belváros szépségére. Mind a mai napig ámulatba ejt, hogy a hetvenes évek elejétől honnan, hova jutott el ez a városrész, unokáimmal is nagy örömmel sétálunk az egyedi, történelmi hangulatú utcákon, tereken.
Kósa Istvánról köztudott, hogy több évtizede aktív résztvevője a soproni sportéletnek, legyen az téli vagy nyári sport. A városi szabadidősport-szövetség elnökeként a helyi szabadidő- és tömegsportrendezvényeket irányítja, ahol több ezer ember mozgásigénye kaphat szervezett kereteket. A sportban vállalt közéleti szerepvállalása még a hetvenes évekre vezethető vissza, amikor a sísport szerelmeseként a városban tevékenyen részt vett a téli sportág népszerűsítésében. A brennbergi sípálya létrehozásában is nagy szerepe volt. Sopron vonzerejéről beszélgetve meghatározónak tartja a város pezsgő szellemi és művészeti életét, a csodálatos erdei környezetet, amely remek helyszínt biztosít a szabadidős sportok művelésére, ám szívéhez a Virágvölgy áll a legközelebb személyes kötődése miatt.
– A feleségem dédszülei vették meg az első virágvölgyi telket, amely ugyan 300 méter hosszú, de csak 6 méter széles volt, majd a nagyszülők, szülők is hozzávásároltak egy-egy darabot, és végül mi is hozzátettünk egy kis részt – folytatta Kósa István. – Annak idején állt a telken egy kis méhkasos házacska, abból alakítottak ki apósomék egy kicsi házikót, és ezt építettük mi tovább. Egykoron kigyalogoltunk még ide, nem volt járda, világítás, csak a csodaszép virágvölgyi övezet a csenddel és a nyugalommal. Azóta hihetetlen fejlődésen ment keresztül ez a városrész, szépen kiépített, minden az itt élő családok kényelmét szolgálja, egy valami azonban változatlan maradt: a Virágvölgy továbbra is a béke szigete.
Kósa Istvánnak sikerült olyan jól beilleszkednie Sopronban, hogy e sorokat olvasva biztosan sokan meg is lepődnek azon, hogy nem a leghűségesebb város szülötte. Ahogy ő beszélt soproniságáról: „Nehéz megfogalmazni pontosan, mit is jelent a város számomra, de az biztos, egyszerre öröm, megható és boldogság, hogy Sopronban élhetek.”.
Kósa István 1947-ben született Miskolcon, 1966 és 1970 között munka mellett járt a budapesti Műszaki Egyetemre, ahol mélyépítő szakemberként diplomázott. 1970-től dolgozott a Dunántúli Vízügyi Építő Vállalatnál építésvezetési technikusként, később építésvezetőként. 1973-tól volt a megyei beruházási vállalatnál műszaki ellenőr, a rendszerváltás után családi vállalkozásként a város első vinotékáját üzemeltette. 1983-tól a megyei síszövetség elnöke, a Sopron Városi Szabadidősport Szövetségnek 2007 óta az elnöke, tevékenységéért Sopron Sportjáért díjban is részesült.
Sopron német ajkú polgárainak kitelepítéséről emlékeztek meg vasárnap délután az evangélikus templom melletti emlékműnél.
Sajátos varázs, izgalmas történelem, mesélő műemléki házak, üde erdei környezet: csak néhány azok közül a jellemzők közül, amelyek Sopront idézhetik....