Egy boldog élet színtere
2025. 03. 19. | Köves AndreaSajátos varázs, izgalmas történelem, mesélő műemléki házak, üde erdei környezet: csak néhány azok közül a jellemzők közül, amelyek Sopront idézhetik....
Sopronban évszázadok óta békésen megfér egymás mellett több keresztény közösség és templom. Sorozatunkban bemutatjuk a város templomait, történetüket, érdekességeiket, rejtett vagy látható kincseiket, valamint terveiket.
A domonkosok Sopronba kerülése Batthyány Erzsébet grófnőnek köszönhető: 1674-ben hívta osztrák provinciákból a szerzeteseket a városba, saját birtokait ajánlotta fel a rendház építésére. Az ingatlanok árából és adományokból kezdték a domonkosok építeni a Szent Júdás Tádé apostolnak szentelt templomukat és rendházukat 1700 körül. Az 1719-es alapkőletétel után az első szentmisét 1723-ban celebrálták; a két torony építését azonban csak a század közepén kezdték meg. A rendház épülete 1745–50. között készült el. II. József türelmi rendeletét – miszerint minden nem betegápoló és tanító rendet fel kell oszlatni – a domonkosok közül csak a soproni rendház „élte túl”. Az itteni szerzetesek, miközben karizmájuk – az igehirdetés – szerint becsülettel működtek, olyan odaadással viselték gondját a betegeknek, hogy a soproniak közbenjárására elkerülték a ház feloszlatását. A későbbiekben gyóntató központtá is váltak: a 20. század közepéig nemcsak a városból és környékéről, de Ausztriából is jöttek a hívek – magyarul és németül kérték a feloldozást.
A rendház 1992-ben került vissza a rend tulajdonába, jelenleg heten élnek itt. A „kétágú” templom a Szent György-plébánia területén templomigazgatóságként működik, keresztelni, esketni, temetni a plébános hozzájárulásával lehet. – A feladatainkhoz képest létszámhiánnyal küszködünk – mondta Szakács Rajmund templomigazgató –, az itteni munkánk mellett minden rendtársunknak van nem Sopronhoz köthető elfoglaltsága is.
– Rendházunkat mintegy húsz éve, folyamatosan újítjuk fel, de még nem készült el – tette hozzá Szakács Rajmund. – A templomban az egyik legfontosabb feladatunk a reflektorok kicserélése ledesekre, a mostaniak ugyanis sokat fogyasztanak és nagy hőt termelnek. Eddig már huszonkettőt kicseréltettünk, még ugyanennyit kellene. Emellett fel kell újítanunk a teljes hangosítást, az erősítővel, a mikrofonokkal és a vezetékrendszerrel együtt. Szeretnénk az orgonát is rendbe tetetni, valamint a szentélyt is átalakíttatni.
Sajátos varázs, izgalmas történelem, mesélő műemléki házak, üde erdei környezet: csak néhány azok közül a jellemzők közül, amelyek Sopront idézhetik....
A tavaszi megújulás jegyében gyümölcsfa- és bokorcsemetékkel bővült a Lenck-villa kertjének élővilága. Az ültetésen önkéntesek is részt vettek.