Sógor Ferenc a napokban ünnepli nyolcvanadik születésnapját, a tartalmas és kalandos nyolc évtizednek az egyik tartóoszlopa a sopronisága. Ha csupán néhány jelzővel kellene bemutatni őt barátainak, ismerőseinek, akkor a következők minden bizonnyal elhangzanának: „következetes, nagy tudásszomjú, nyitott, egyenes tartású, közösségi ember”. Ezeket az értékeket is visszavezeti a városhoz való kötődéséhez.

– Sopronban születtem 1945 kora nyarán, amikor épp, hogy éledezett a város a második világháború pokla után – kezdte Sógor Ferenc. – Ma már talán furcsa, hogy csak fiúiskolába jártam, a Petőfi téribe, majd a reálgimnáziumba, a Széchenyibe. Gyermekként is öntörvényű voltam, középiskolásként arra a kérdésre, hogy „Te vagy a Sógornak a fia?”, válaszom egyértelmű volt: „Nem, én ifjú Sógor Ferenc vagyok!”. Már gyermekként és középiskolás koromban megfogott az idősebbektől tapasztalt városszeretet, lokálpatriotizmus. Középiskolás korom élő tekintélyei, Csatkai Endre, Bandi bácsi, Friedrich Károly, Kari bácsi és Augusztinovics Elemér, Guszti bácsi sopronisága példaértékű volt számomra. Amikor érettségi után kis időre Zsirára kerültem képesítés nélküli tanítónak, rájöttem: a gyerekekkel, a fiatalokkal való foglalkozás az igazi utam, ugyanakkor azt is éreztem, mindezt szeretett szülővárosomban, Sopronban szeretném megélni.

Mindezek után rövid ideig dolgozott gyógypedagógiai gyermekfelügyelőként, ám a mindent meghatározó munkahelye az Ifjúsági Ház, a későbbi Úttörőház, majd Gyermekek Háza lett. Mind a mai napig sok-sok egykori gyerek, ma már anyukák, apukák vagy éppen már nagyszülők állítják meg az utcán, hogy elmeséljék, milyen sok élményben volt részük a Sógor Ferenc által szervezett vándortáborokban, közösségi programokon. Ezt a fajta közösségi teremtő erőt is a soproniságához köti. Sógor Ferenc élete egyik meghatározó eleme a kultúrmisszió. Már gyermekkorában is a „kultúros” szerepét töltötte be, azóta belülről jövő indíttatása, hogy egyrészt saját maga is részt vegyen a városhoz kötődő kiállításokon, koncerteken, színházi előadásokon, ismereteit pedig át is adja másoknak. Hisz a személyes találkozások erejében, ahogy fogalmaz: – Meg lehet nézni egy tárlatot a megnyitó után is, de az igazi élmény, amikor az ember ott van a nyitónap ünnepi pillanatait megélve, a megnyitóbeszéd gondolatait meghallgatva.

Született rendszerező alkat, aki nemcsak az otthonában gyűjti a Sopronhoz kötődő kiadványokat, újságcikkeket, hanem emlékeiben is ezernyi történetet őriz a városról és jeles szülötteiről.

Sógor Ferenc 1945-ben született Sopronban, a Berzsenyi tanárképző főiskolán népművelő–könyvtár szakon diplomázott 1978-ban, kulturális menedzser másoddiplomáját 2000-ben szerezte az ELTE-n. Az Ifjúsági Házban 1969–1971 között, az Úttörőházban (későbbi Gyermekek Házában) 1971 és 1997 között dolgozott. Az 1997-ben megalakított Gyermek- és Ifjúsági Központot a vezetésével újították fel, innen ment nyugdíjba 2005-ben. Az egyetem Benedek-karán óraadó tanárként is tevékenykedett. Több civil szerveződés tagja, egykori elnöke. Munkásságát Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt kitüntetéssel is elismerték. Több mint ötven éve él házasságban, büszke két gyermekére és három unokájára.

Tekintse meg kvízünket!