Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Emberléptékű, izgalmas település
– A Várfal sétány Előkaputól a Nagyrondelláig tartó mediterrán hangulatú része igazi gyöngyszeme a városnak – mondta lapunknak dr. Tárkányi Sándor. Fotó: Filep István

Dr. Tárkányi Sándor – Azért szeretem Sopront – mert ideális lakhely a családoknak

Emberléptékű, izgalmas település

| Köves Andrea | Panoráma

Sajátos varázs, izgalmas történelem, mesélő műemléki házak, üde erdei környezet: csak néhány azok közül a jellemzők közül, amelyek Sopront idézhetik. Sorozatunkban a városhoz kötődő, közismert emberek vallanak soproniságukról. Ezúttal dr. Tárkányi Sándor építészt, helytörténészt, egyetemi docenst kérdeztük.

– 2010-ben költöztünk családommal Sopronba, ekkor kaptam a műemlékfelügyeletnél állást – kezdte dr. Tárkányi Sándor. – Az eltelt másfél évtized után jóleső érzéssel jelenthetem ki: gyökeret vertünk ebben a szép, különleges hangulatú városban, soproni polgárnak érzem magam. Három gyermekem még kicsi volt, amikor ideköltöztünk, a másik kettő pedig már itt született. A város sok egyéb erénye mellett ideális lakhely a családok számára.

A műemléki munka mellett idegenvezetőként is tevékenykedik, intenzíven kutatja a város izgalmas történetét, így a Várkerület azon házainak építéstörténetét vizsgálja, amelyek az egykori vizesárok helyén épültek. Több mint 180 levéltári anyagot talált mindehhez a soproni levéltárosok aktív közreműködésével. A most készülő Soproni Szemlében a Handler építészdinasztiáról megírt átfogó tanulmánya jelenik majd meg ehhez a témakörhöz kapcsolódva. A Handler család „működésének” 85 éve alatt Sopron jelentős fejlődésen ment keresztül a 19. században, a Handlerek építettek klasszicista, majd romantikus stílusban is haladva a korszellemmel. Dr. Tárkányi Sándor jól ismeri Sopron belvárosának ezernyi arcát, így izgalmas kérdés, hogy vajon a sok-sok mesélő műemléki rész közül melyik a kedvence.

– Nem egyszerű a választás, de talán leginkább a Várfal sétány Előkaputól a Nagyrondelláig tartó mediterrán hangulatú része, amely igazi gyöngyszeme a városnak. Remek döntés volt, hogy az eredeti elképzeléssel ellentétben a kialakításakor meghagyták az egykori közlekedési irányokat – mesélte lapunknak. – Emellett az egész belváros nagyon kedves számomra, emberléptékű és műemléki szempontból rendkívül izgalmas. Az épületek barokk homlokzatán gótikus és reneszánsz részleteket pillanthatunk meg, amelyeket elődeink még nem láthattak ilyen részletgazdaságban, hiszen az Országos Műemléki Felügyelőség gondos munkájával sikerült ezeket feltárni. Színes és hangulatos a város, ezt tükrözi az általam rendezett Színek és rétegek – Műemléki helyreállítások Sopronban 2017–2023 című kiállítást is.

Dr. Tárkányi Sándor Kolozsváron született 1971-ben, építész egyetemi oklevelét Pécsett szerezte. Doktori tanulmányait a PTE PMMK Breuer Marcell Doktori Iskolájában végezte, mestermunkája az „Elfeledett soproniak – Arcok, sorsok, áldozatok” című kiállítás volt. 2010-től Sopron történelmi belvárosának műemlék-felügyelője, emellett 2022 óta a Soproni Egyetem Faipari Mérnöki és Kreatívipari Karának docense. Számos tudományos publikációja jelent meg helyi és országos kiadványokban. Feleségével, Tárkányi Eszterrel közösen írták az „Elfeledett soproniak – Arcok, sorsok, áldozatok” című, a kiállításon bemutatott családok történeteit összefoglaló könyvet. Tavasszal jelenik meg a Színek és rétegek kiállítást bemutató kötete.

Tekintse meg kvízünket!

Kapcsolódó cikkek

Egy boldog élet színtere

Egy boldog élet színtere

2025. 03. 19. | Köves Andrea

Sajátos varázs, izgalmas történelem, mesélő műemléki házak, üde erdei környezet: csak néhány azok közül a jellemzők közül, amelyek Sopront idézhetik....