Az internet nem felejt...
2024. 09. 18. | Huszár JuditMi az a digitális írástudás, és mire jó a mesterséges intelligencia? Mit tehet a szülő, hogy biztonságban tudja a gyermekét a világhálón? Hogyan ismer...
Kisorsolták a hétvégi játékon, félmillió forintot nyert, de ahhoz, hogy megkapja, fizessen be 50 ezret! Ugye, gyanús a történet? Ugye, még véletlenül sem fizet? Jól teszi!
Idegent ne engedjen be a lakásába, ne adjon neki pénzt, olyan játékon, amin el sem indult, pedig nem nyerhet. Pár unalomig ismételt alapszabály, de mindegyik fontos.
– A közelmúltban egy idős, magányosan élő soproni hölgyhöz csöngetett be egy gyanús külsejű asszony – kezdte Babelláné Lukács Katalin, a Soproni Rendőrkapitányság őrnagya, kiemelt bűnmegelőzési főelőadó. – Azt mondta a néninek, hogy most érkezett egy orvosi konferenciáról, ahol a játékon a hölgy lett az egyik kisorsolt nyertes. 500 ezer forint értékű ágyneműkészlettel lesz gazdagabb, ezt át is veheti, csak az a gond, hogy ami nála van, az 740 ezer forintot ér, így 240 ezret ki kellene fizetni. A hölgy odaadta a pénzt, így gyakorlatilag 240 ezer forintért rásózott az asszony egy (pár ezer forintos) ágyneműkészletet. Csak akkor jött rá, hogy becsapták, amikor a szomszédjának elmesélte, hogy milyen szerencséje volt, de ő elmondta, hogy nála is járt az asszony, csak elküldte, mert csaló.
Az őrnagy szerint nagyon fontos, hogy senki ne dőljön be a nyereményjátékos trükknek. Olyan nincs, hogy egyszer csak valaki becsönget hozzánk, hogy pénzt hozott. A közüzemi szolgáltatók túlfizetés esetén hivatalos levelet küldenek, és általában jóváírják az összeget. Ha pedig nekünk kell fizetni a jövőbeni nyereményért, akkor biztosak lehetünk benne, hogy csalóval állunk szemben. Fontos, hogy ilyenkor értesítsük a rendőrséget, igyekezzünk pontos személyleírást adni, ha autóval jött az illető, akkor a rendszámát írjuk fel, így segíthetünk az újabb csalások megelőzésében.
Mi az a digitális írástudás, és mire jó a mesterséges intelligencia? Mit tehet a szülő, hogy biztonságban tudja a gyermekét a világhálón? Hogyan ismer...