Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Hogy a pihenésről szóljon a szünidő!

Rendőrségi sorozat

Hogy a pihenésről szóljon a szünidő!

| Czetin Zoltán | Panoráma

Ó, IÓ, CIÓ – napról napra kerülnek fel a betűk a táblákra. A héten véget ér az iskola, és kezdődik a több mint két hónapos vakáció. Ilyenkor a gyerekek többet vannak szülői felügyelet nélkül, így fontos, hogy felkészítsük őket az esetleges veszélyekre.

Reggel elmennek az iskolába, délután pedig hazavisszük őket, vagy a nagyobbak maguk hazamennek. Ez a menetrend év közben az iskolás gyerekeknél. A nyár viszont már teljesen más világ. Sokkal több élményt, programot, szórakozást ígér – és több veszélyt is tartogat. Készüljünk fel ezekre!

– A szünidőben gyakrabban kerülnek elő a sporteszközök, például gördeszkák, kerékpárok. Fontos, hogy ezeket mindig stabilan (oszlophoz, padhoz, fához) rögzítsék, zárják le – kezdte Cservenák Helga rendőr őrnagy, a Soproni Rendőrkapitányság kiemelt bűnmegelőzési főelőadója. – Lényeges, hogy ismerjék és betartsák az alapvető közlekedési szabályokat, a közlekedési eszközeik pedig mindig legyenek üzemképes állapotban. Ezeket ellenőrizzük mi, szülők!


Sok gyermek nyáron órákra otthon marad egyedül. Tudatosítsuk bennük, hogy idegeneknek soha nem nyitunk ajtót, a lakásba nem engedjük be őket!

– A nagy melegben előfordul, hogy valaki elfelejti becsukni a lakás ajtóit, ablakait. Ilyen esetekben a szúnyoghálón át a bűnözők könnyen bejuthatnak otthonukba, ezért kérjük, az ablakokat, ajtókat, kertkaput minden esetben zárják be! – folytatta Cservenák Helga.

Szintén valós probléma az eltűnés és a csavargás. Nyáron a gyerekek egy része hosszabb-rövidebb időre elmegy otthonról, hogy kalandot keresve felfedezze a világot. Ilyenkor könnyebben válhatnak bűncselekmények áldozatává. Fontos, hogy mindig tudják, kihez kell fordulni a bajban, ismerjék a szüleik telefonszámát, valamint a 112-es segélyhívószámot is. Ha értékeiket erőszakkal próbálják meg elvenni tőlük, minél hangosabban hívják fel magukra a figyelmet, ne szégyenlősködjenek, próbáljanak meg higgadtak maradni! 

Tekintse meg kvízünket!

Kapcsolódó cikkek

„Szívügyem a faültetés”

„Szívügyem a faültetés”

2025. 03. 12. | Köves Andrea

Sajátos varázs, izgalmas történelem, mesélő műemléki házak, üde erdei környezet: csak néhány azok közül a jellemzők közül, amelyek Sopront idézhetik....

Egy boldog élet színtere

Egy boldog élet színtere

2025. 03. 19. | Köves Andrea

Sajátos varázs, izgalmas történelem, mesélő műemléki házak, üde erdei környezet: csak néhány azok közül a jellemzők közül, amelyek Sopront idézhetik....