Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Jézus most is fénnyel áraszt el
– Krisztus eljövetelének ünnepléséhez hozzá tartozik ennek a hosszú, várakozással teljes időnek a végiggondolása és átélése – mondta dr. Barta Zsolt. Fotó: Filep István

Jézus most is fénnyel áraszt el

| Panoráma

Ég az első gyertya az adventi koszorúkon, ünnepre várunk. A történelmi egyházak soproni képviselőit kértük meg, mondják el hétről hétre, miről is szól ez a várakozás. Elsőként dr. Barta Zsolt, a Soproni Református Egyházközség vezető lelkipásztora osztotta meg gondolatait.

Máté evangélista Jézus Krisztus történetének elbeszélését visszatekintéssel kezdi. A Megváltó eljövetele nem akkor kezdődött, amikor a gyermek Jézus Betlehemben megszületett, vagy amikor Mária áldott állapotba jutott. Mindez jóval korában, több száz évvel azelőtt indult el. Nemzedékek sora, férfiak és nők, nomádok és királyok, foglyok és szabadok életének láncolata alkotja a sort, amelybe Jézus Krisztus bekapcsolódott. Krisztus eljövetelének ünnepléséhez ezért hozzá tartozik ennek a hosszú, várakozással teljes időnek a végiggondolása és átélése.

Krisztus nemzetségtáblázata világkorszakokon átívelően több száz évet ölel fel. Krisztus első eljövetelének várását egyaránt jellemezte az Istennek való csendes engedelmesség és a rendkívüli isteni tettek felismerése. Felfedezzük abban a korban a csodás isteni munkálkodást, az új kezdetet, az áldás ígéretét, de megvan benne a bukás, a szégyen is. A keresztyén egyház advent idejében újra várja és ismét átéli Isten tervének beteljesedését. Várjuk, hogy Isten szeretete újra megjelenjen, hogy a mi királyunk eljöjjön, győzelmet adjon és fénnyel árasszon el. Várjuk, hogy bűneinket megbocsássa, harcainkban mellénk álljon, bolyongásunknak véget vessen, az elnyomás alól megszabadítson és áldásával meggazdagítson. Várjuk Krisztust az élet egyszerű eseményeiben: amikor dolgozunk, amikor a családunkkal vagyunk, amikor buszon utazunk. De várjuk őt csodáiban is: testünk és lelkünk meggyógyulásában, imáink meghallgatásában, a béke eljövetelében. Advent idején a jövőre emlékezünk, Isten dicsőséges eljövetelére hozzánk.

Kapcsolódó cikkek